26. FEJEZET

Reggel álmosan keltem fel, majd a telefonomat kerestem, hogy megnézzem mennyi az idő. 10:37 volt. Megfordultam, de Zayn nem volt mellettem. Felvettem egy pulcsit, majd kimentem a szobából, amikor észrevettem, hogy egy rövidnadrágban rántottát süt. Lassan mögé osontam, majd hátulról átöleltem.

- Jó reggelt. - köszöntött és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Neked is. Mikor keltél? - érdeklődtem, miközben felültem a konyhapultra.

- Nem olyan régen. Még reggel. - mondta, utalva arra, hogy szinte a fél napot átaludtam.

- Fáradt voltam. Hagyj békén. - próbáltam megvédeni magam. Zayn oda sétált elém, majd hosszasan megcsókolt.

- Ugye nem fogsz elfelejteni? - kérdeztem félve.

- Mi? - értetlenkedett, majd leesett neki. - Bolond vagy? Sosem foglak. - mondta őszintén.

- De annyi lánnyal fogsz találkozni, akik sokkal szebbek, mint én. - néztem a szemébe szomorúan.

- Fejezd már be. Nem foglak megcsalni és elhagyni sem. Én komolyan szeretlek. - ölelt át.

- Jó persze, csak..

- Nincs csak. - mondta komolyan. - Amúgy, boldog szülinapot! - mosolygott, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Teljesen elfelejtettem, hogy ma van a szülinapom. Várj, most 17 vagyok, ugye? - nevettem el magam.

- Igen. - bólintott. - Mit szólnál, ha délután elmennénk pizzázni? - ajánlotta fel.

- Oké, most hazaviszel? Gyorsan felöltözök. - rohantam vissza a szobába, majd felvettem a ruhám.

Délután 3-kor indultunk el pizzázni és addig apával voltam. Voltunk bent a korházban is. Anya már jobban van és egy hét múlva kiengedik. Egy részem nagyon boldog, amiért Zaynék bandájának ekkora sikere van, de a másik részem szomorú, mivel most egy ideig nem leszünk együtt. Boldognak mutattam magam mindenki előtt, mert ez nem rólam szól. Nagyon aggódom, bár tudom, hogy Zayn szeret, és sosem csalna meg, de azért félek. Nagyon helyes és biztosan sok lány van oda érte, és ha egyszer elgyengül? Nem láncolhatom magamhoz.

Addig, amíg nem találkoztunk hívtak páran és boldog szülinapot kívántak. Miért van az, hogy mindenki emlékszik arra, hogy mikor van, de én felejtettem el teljesen?

**

- Szia. - Álltam meg előtte, miután kijöttem a házból.

- Minden oké? - kérdezte a tekintetemet fürkészve.

- Persze. Hívtak rengetegen a szülinapom miatt. - mutattam fel a telefonomat boldogan.

A pizzázóban rendeltünk egy fincsi pizzát, majd leültünk egy asztalhoz. Rengeteget nevettünk és viccelődtünk.

Azt a pár napot, amíg itt vannak együtt töltöttük. Sok közös képet készítettünk és minden percet kihasználtunk. Egyik este még tartottunk egy csoportos összgyűlést, majd mindenki ment dolgára.

**

Danielle-el megbeszéltük, hogy kikísérjük őket a repülőtérre, hogy még azt a kevés időt is velük tölthessük.

- Nem izgulsz Harry miatt? - kérdeztem suttogva tőle.

- Nem, bízom benne. - felelte egyszerűen, majd mikor látta az ijedt fejemet folytatta. - Te is bízz Zaynbe, hidd el, nem hülyék. - mosolygott kedvesen.

- Szia Abby, vigyázz magadra. - ölelt át Niall.

- Be ne pasizz. - tette hozzá Louis, majd nyomott egy puszit az arcomra.

- Szurkolj, hogy minden oké legyen. - ígértette meg Liam.

- Vigyázzatok egymásra. - lépett oda hozzám Harry, majd Danival kezdett beszélgetni.

Zayn kifejezéstelen arccal lépett oda hozzám. Nem tűnt boldognak, de szomorúnak sem. Átlagos tekintettel nézett körbe, majd rám.

- Van valami baj? - kérdeztem tőle.

- Nincs.

- Értem. Hát vigyázz magadra és majd hívjuk egymást sokszor. - kezdtem, de Zayn közbe vágott.

- Abby, fogadj el tőlem egy utó-születésnapi ajándékot. - mondta, majd elővett egy kis dobozkát, felnyitotta és egy gyűrű volt benne.

- Zayn ez.. - kaptam a szám elé a kezem, mert a sírás szélén álltam.

- Igen. Nem mondom, hogy most azonnal, de majd egy kis idő múlva. Abigal, lennél a feleségem? - kérdezte meg a lehető legaranyosabban, mégis kellő komolysággal.

Válaszul csak bólogattam és szorosan átöleltem, majd megcsókoltam.

- Jó utat. - mosolyodtam el, majd ledermedve néztem, ahogyan belép az ajtón és már nem is láttam. 

Sziasztok.:)

Azt szeretnénk kérni, hogy ha van, aki olvassa a blogot, az írjon már egy komit. Nem kell sok, elég egy :)-is. Mert oldal megjelenítésünk van, de komink meg alig. (vannak akik írtak, nekik nagyon nagyon köszönjük♥). Névtelenül is lehet írni, szóval google-fiók sem kell hozzá. :)

köszönjük.:)

25. FEJEZET

Legalább fél órát ültem az ajtónak dőlve, sírva, amikor valaki kopogni kezdett.

- Jól vagyok apa, mindjárt megyek, csak átöltözök. - Mondtam az első dolgot, ami az eszembe jutott.

- Gyere ki, kérlek. Beszéljük meg. - Hallottam egy hangot, ami nem apáé, hanem Zayn-é volt.

Nem válaszoltam semmit csak újra a sírás kezdett el fojtogatni. Végig gondoltam, hogy milyen lesz, ha hónapokig nem látom, és nem tudom átölelni. Nem akarom azt, hogy itt hagyjon. Nem hagyhat itt. Mi lesz velünk? Úristen. Nem lehetek ennyire önző. Ez most nem rólam szól.

- Abby. - Kezdte halkan. - Szeretlek.

Ennek a mondatnak hallatán összeszorult a gyomrom és pillangók ezrei lepték el. Akit szeretünk, annak nem mondhatjuk azt, hogy hagyja az álmait és maradjon velünk.

- Én is szeretlek. - Motyogtam halkan, majd kinyitottam az ajtót. Zayn arca olyan mértékben meggyötört volt, hogy azonnal a lelkiismeret-furdalás öntött el.

- Nagyon haragszol? - Kérdezte olyan aranyosan, hogy az leírhatatlan.

- Nem. Sajnálom, hogy önző voltam. - Hajtottam le a fejem.

- Nem voltál az. - Fogta két keze közé az arcomat és egy puszit nyomott a számra. - Itt maradok.

- Nem. El kell menned. Én megleszek. - Mosolyodtam el enyhén.

- Szeretnél sétálni még egy kicsit? - Ajánlotta fel.

- Persze, csak átöltözök. - Mondtam célozva arra, hogy Zayn kimenjen, de nem mozdult. - Mondom, átöltözök. - Ismételtem meg.

- Oké. - Nyugtázta a kijelentésemet.

- Nem mennél ki? - Kértem meg kedvesen.

- Nem. - Röhögte el magát. - Addig írok egy sms-t.

- Hát jó. - Fordultam meg és levettem a pólóm, majd felvettem egy másikat, utána a nadrágomat vettem át. - Kész.

- Remek. - Fogta meg a kezem és elindultunk lefelé a lépcsőn.

Kimentünk az utcára és kézen fogva indultunk el. Már egy ideje sétáltunk és beszélgettünk, amikor egy viszonylag nagy házhoz értünk. Zayn a kapu felé kezdett el menni és mivel fogta a kezem így én is vele mentem. Megnyomta a kapucsengőt és ki is nyílt a bejárati ajtó és Harry jelent meg.

- Hello. - Integetett, miközben jött felénk. - Gyertek. Itt vannak a többiek is.

Harry nem lepődött meg azon, hogy itt vagyunk, sőt, mintha számított volna ránk. Amúgy meg, többiek?

- Abby, Zayn! - Kiáltott Louis, amikor megálltunk a nappali ajtajában, ahol csoportosan ültek.

- Végre. - Állt fel Niall és cibált be minket is.

Én kicsit furcsán néztem rájuk, mivel nem számítottam arra, hogy "gyűlést" tartunk.

- Ki mit kér? - Lépett ki a konyhából.. Danielle. - Sziasztok. - Fordult felénk kissé zavartan.

Ez nekem sok. Danielle mit keres itt? Mi történik?

- Dani, te, vagyis ti. - Makogtam.

- Igen. - Nézett elvörösödve Harry-re.

- Ez olyan szuper. - Öleltem át, mert nagyon megörültem nekik. - Tudod, hogy ők elmennek..? - Váltottam komolyabb hangnemre.

- Igen. - Válaszolt szomorúan. - Ezért van itt mindenki.

- Mi? - Értetlenkedtem.

- Spontán búcsú bulit szerveztünk. Tudod, Harry a bulik királya. - Nevetett.

- Még hogy buli király. - Röhögte ki Liam.

A nappaliban kicsit elpakoltunk, kivittük a nagy asztalt és párnákat hoztunk be, a hangfalakat hozzászereltük az erősítőkhöz. A zenelejátszóba betettünk egy CD-t és halkan elindítottuk. Nem őrjöngős bulit csaptunk csak egy barátit. Megkérdeztem a srácokat, hogy nem bánnák-e, ha át hívnánk a csajokat is. Mivel beleegyeztek, így Danielle hívta Melani-t én pedig Luci-t és Oliviá-t. Nagyjából egy fél óra alatt átértek és kezdetét vehette a házibuli. Leültünk a párnákra és beszélgetni kezdtünk. Szörnyen jó csapatot alkotunk, kár hogy ritkán lógunk így együtt. Remélem, miután a srácok visszajöttek folytatjuk. Már 23:30 felé volt az idő, amikor kezdtünk beleunni a lejátszóból szóló zenékbe. Felálltam hírtelen a helyemről és Danielle-t magammal húztam az előszobába. Kitaláltuk, hogy szuper lenne, ha egy énekelős estét csapnánk. Felment Harry szobájába és lehozott egy gitárt, majd Niall kezébe nyomta. A fiúk hozzákötötték az erősítőhöz és énekelni kezdtek. Sokkal jobb volt, mint a sok megunt sláger. Este hét óra felé rácsörögtem apura, hogy Zaynnél alszok, mivel "bulizunk". Persze apa azonnal belement. Nagyon kedveli Zaynt. Hajnal két óra volt, amikor elkezdtünk fáradni. A lányok gyalog voltak, így mi kísértük haza őket. Danielle Harrynél aludt, szóval ők gondolom elvoltak. Amikor Lucit, Melani-t és Oliviát is hazakísértük mi is elindultunk Zaynhez. Hajnal felé már kezd lehűlni a levegő, szóval amíg sétáltunk nagyjából felébredtünk. Amikor beértünk az ajtón én azonnal zuhanyozni mentem és addig Zayn szedett nekem elő alvó-ruhát (ami egy póló). Kimentem fürdésből és azonnal a szobába rohantam és a paplan alá bújtam úgy, hogy éppen a szemeim látszódtak.

- Jó éjt Kicsim. - Hajolt át hozzám Zayn, amikor már lezuhanyozott ő is és megcsókolt.

- Neked is. Ne merj horkolni. - "Fenyegettem" meg.

Az oldalamra fordultam és így háttal voltam neki, de fél karjával átölelt és magához húzott. Így aludtunk el.

24. FEJEZET

Arra ébredtem, hogy Zayn szorongatja a kezem.

- Zayn… - Nyöszörögtem.

- Abby! Annyira aggódtam érted. Mi történt? – Kérdezte Zayn aggódva.

- Nem tudom. A konyhában voltam és egyszerre minden elsötétült. – Próbáltam visszaemlékezni.

- Biztos, hogy csak ennyi?

- Ennyire emlékszem.

- És azt se tudod, hogy miért volt körülötted a sok szilánk?

-  Összetörtem egy poharat.

- Véletlenül? – Kérdezte gyanakvóan.

- Hát öhm.. Nem. Mérgemben dobtam le a földre. Zayn, én nem akarom elveszíteni a szüleimet. – Mondtam, majd kitört belőlem a sírás.

- Nem fogod! Én itt leszek melletted és segítek ebben a nehéz időszakban neked. – Mondta, majd szorosan megölelt és adott egy puszit a homlokomra.

- Tudom és köszönöm!

*2 héttel később*

Már 2 hete szpichológushoz kell járnom, hogy ne forduljak be teljesen. Zayn vett rá, hogy elmenjek, mert először nem akartam menni, de hálával tartozok neki, mert egész jól kijövök Ms Todd-dal, a szpichológussal. A mai nap azért is jó, mert apát kiengedik a kórházból, de sajnos anya még nem ébredt fel a kómából. Zayn megígérte, hogy eljön velem apuért, utána pedig mondani fog valami fontosat.

- Szia! – Köszöntöttem csókkal Zaynt.

- Szia, szívem!

Egész úton csendbe voltunk, kicsit meglepődtem. Zayn is olyan komoly volt, nem olyan volt, mint máskor.  Amikor megérkeztünk a kórházhoz, kiszálltunk és bementünk apuért, aki már össze is pakolt.

- Gyors voltál. – Mosolyogtam rá.

- Már 2 hete erre a pillanatra várok, hogy végre kimehessek innen. De még jobb lenne, ha anya is jöhetne velünk. – Mondta szomorúan.

- Ő is jön nem soká. – Biztattam. Előtte erősnek kell látszanom.

- Remélem. Már hiányzik a főztje, a kórházi kaja nem túl jó. – Mondta, majd kicsit felnevettünk.

- Főzök én neked, végül is anya génjeit is örököltem, hátha lesz olyan finom. – Mondtam mosolyogva.

- Rendben, na de induljunk! – Majd megfogtuk apa cuccait és kimentünk a kórteremből és az autóhoz sétáltunk.

Hazafelé Zayn csendben volt, csak apa és én beszélgettünk. Végre tudtam vele rendesen beszélgetni, hiszen a kórházban azért csak nem úgy tudtunk beszélni. Amikor hazaértünk, segítettünk a csomagokat bepakolni, majd Zaynnel elmentünk sétálni, mert apa azt mondta, hogy nyugodtan menjünk, hiszen „nagyfiú” már ő és meg lesz nélkülem pár óráig. Elköszöntünk és eljöttünk.

- Huh, hosszú napunk volt. – Fújtam ki a levegőt és a mellettem sétáló Zaynre mosolyogtam.

- Az biztos. – Mosolygott felém gyengén, de szerintem máson gondolkozott.

- Na, és mit fogunk csinálni?

- Van egy meglepetésem. Gyere és bekötöm a szemed.

- Mi? Biztosan nem, akkor inkább becsukom. – Mondtam nevetve.

- Abby, ismerlek. Tuti lesnél.

- Neeeem..

- Ahaaa.. Na, gyere, bízz bennem. – Nyújtottam felém a kezét, én pedig megengedtem, hogy bekösse a szemem.

- Úristen, de mikor érünk már oda? Annyira idegesít, hogy nem látok semmit. Mikor érünk már oda?

- Abby, drágám, mondtam már, hogy kicsit idegesítő vagy?

- Nem értem miről beszélsz. – Próbáltam komolyan mondani, de elnevettem magam.

- Ééés itt vagyunk! – Vette le Zayn a szememről a kendőt.

- Úristen, Zayn! Ez gyönyörű! – A tóparton voltunk és egy pléd volt leterítve, gyertyák meg voltak gyújtva.

- Ezt mégis mikor csináltad? – Kérdeztem mosolyogva.

- Voltak segítségeim. – Kacsintott rám.

- Oh, értem. – Mosolyogtam továbbra is.

- Akkor, eszünk?

- Neked csak ez a lényeg? Elrontottad a romantikus pillanatot! De én is éhes vagyok, szóval megbocsájtok. – Mondtam nevetve.

Evés közben nagyon sokat nevettünk és szórakoztunk. Rengeteg képet csináltunk, ami az én mániám, de most kivételesen Zayn akart képeket csinálni.

- Figyelj, mondanom kell valamit. – Válltotta komolyra a szót.

- Azt, hogy elfogyott a süti? – Mondtam szomorúan.

- Nem. Ez most tényleg komoly.

- Mi történt?

- Tudod, a bandánk egyre híresebb és egyre több fellépésre hívnak minket és egy turnét is felajánlottak nekünk.

- De hisz ez nagyszerű! – Mondtam boldogan.

- Igen, de több hónapra el kell mennünk az ország többi részébe, szóval nem lehet itt veled mindig.

- Hogy mi? Mikor mentek?– Teljesen lefagytam.

- Hát öhm.. 5 nap múlva.

- És csak most szóltál? Zayn, képes vagy itt hagyni ilyen lelkiállapotban?

- Azért csak most szóltam, mert jobban összetörsz, mert még apukád se volt korábban otthon. – Magyarázkodott.

- Hidd el, túléltem volna. De jobb, ha most hazamegyek. Szia Zayn.

- Abby, kérlek, ne menj el! Fejezzük be jól az estét.

De ezt már nem hallottam, mert elszaladtam haza. Könnyeztem egy kicsit, de nem akartam az utca közepén elkezdeni sírni, mikor hazaértem bekiabáltam a nappaliba apához, hogy megjöttem, bementem a szobámba és kitört belőlem a sírás…