14. FEJEZET

- Nyugi van Zayn. Csak beszélgetünk. – Mondta Harry.

- Te ezt beszélgetésnek nevezed? – Kiabált Zayn. – Azonnal engedd el Abby-t!

- Nem irányíthatod te az ő életét! Azt csinál, amit akar! Nem tudom drága Zayn, hogy feltűnt-e, de Abby felnőtt nő, aki el tudja dönteni, hogy mit akar… és kivel. – Mosolyodott el gúnyosan Harry.

- Fejezd be a gyerekeskedést. – Mondta Zayn.

- Nem tudom, hogy kettőnk közül ki a gyerekes. Nem én nem hagyom Abby-t továbblépni.

- Abby velem akar lenni. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgunkat, így is eleget szenvedtünk a kapcsolatunkért.

- Jajj, de szomorú. Zayn nem adnál egy zsepit? – Gúnyolódott Harry.

- Harry, szánalmas vagy. Nem értem minek kellett ennyit innod. – Mondta Zayn.

- Persze, persze. Te vagy a jó fej, a csodás, a lányok álma. Ahogy egyre sikeresebbek leszünk, te egyre beképzeltebb leszel! – Na, és most szakadt el a cérna. Láttam Zaynen, hogy már nagyon ideges. Ennek nem lesz jó vége.

- Fiúk fejezzétek már be! – Kiáltottam rájuk, de szerintem meg se hallották.

- Te meg amióta megláttad Abby-t csorgatod utána a nyálad, mikor ő világosan megmondta, hogy csak barátok vagytok, de nem neked minden kell! Azzal a kevés kis eszeddel felfoghatnád végre! – Kiabálta Zayn.

- Nekem legalább van annyi eszem, hogy egyszerre nem két csajjal kavarok! Apropó hogy van Perrie? Gondolom, még most is beszélsz vele. – Kérdezte Harry gúnyosan.

- Képzeld, nem beszélek vele, mert még ő is felfogta, hogy ne zaklasson minket!

- Aha, mert Perrie pont olyan, hogy nem fog zaklatni!

- Megmondta, hogy nem fog! Elég őszintének tűnt és azt hiszem, hiszek neki! – Mondta Zayn.

- Majd meglátjuk. – Mondta Harry sejtelmesen.

- Harry fejezd be! – Mondta Zayn.

- Mit is? – Kérdezte Harry önelégült vigyorral.

- Ne mond el! – Kiabált Zayn.

- Mégis mit ne mondjak el? Azt, hogy Perrie terhes? De hisz ezt Abby is biztos tudja, hiszen mindent megbeszéltek, vagy nem? – Kérdezte Harry gúnyos vigyorral az arcán.

- Elég fejezd be! – Mondta Zayn. – Abby, ez nem igaz, ne higgy neki, csak szét akar választani minket!

- Már nem tudom, mit higgyek. - Mondtam a könnyeimmel küszködve.

- Te barom, Abby-t ebbe ne keverd bele! – Kiabált Zayn Harryvel.

- De azt, hiszen van jogom beleszólni, hiszen rajtam megy a vita! – Kiabáltam már én is.

- Nem tehetek róla, hogy ez a barom ilyen gyerekes! – Mondta Zayn.

- Oh Zayn nagyon tévedsz! Mindketten gyerekesek vagytok! Harry, nézz magadra, hogy hova süllyedtél! Direkt elrontod a fellépéseket, amibe a többiek munkája is benne van! És most mi vagy? Részeg vagy Harry! És Zayn, te meg lesüllyedtél az ő szintjére és vitáztál vele. Komolyan milyen barátok vagytok? Összevesztek egy lány miatt? – Mondtam sírva.

- Abby, én…

- Harry, nem érdekel.

- De én sajnálom! Tényleg. Tudod, hogy sohasem tennék neked olyat, amit nem akarsz. – Folytatta tovább Harry.

- Harry, Abby azt mondta, hogy nem érdekli! – Védett meg Zayn.

- Zayn nem kell megvédened engem. Felnőtt vagyok. Tudok beszélni, szóval nincs szükségem tolmácsra! De most jobb lesz, ha hazamegyek.

- Hazaviszlek. – Ajánlotta fel Zayn.

- Nem. Inkább sétálnék, ki kell szellőztetnem a fejemet.

- Nem akarom, hogy bajod essen, hadd menjek veled. – Kérlelt Zayn.

- Érdekes, az elmúlt fél órában mindketten elfeledkeztetek arról, hogy itt vagyok, csak egymással vitáztatok! – Mondtam mérgesen.

- Sajnáljuk Abby. – Nem válaszoltam rá semmit, csak hazaindultam.

***

Miután megfürödtem és elvégeztem a szokásos dolgokat nem hagyott nyugodni az, amit Harry mondott, lehet csak részeg volt, de a mondás is úgy tartja, hogy a részeg és az ideges ember mond igazat. Na, ma este Harry mindkettő volt. Hirtelen ötlettől vezényelve előszedtem a telefonomat és tárcsáztam Perrie-t.

- Halló? - Szólt bele a telefonba.

- Szia Perrie, én vagyok az, Abby.

- Szia Abby! Mi újság? Milyen a buli? – Kérdezte kedvesen.

- Már eljöttem.

- Miért? Mi történt?

- Hát ez hosszú. Most csak egy kérdésem lenne.

- Kérdezd nyugodtan.

- Tényleg igaz? – Kérdeztem könnyeimmel küzködve.

- Mi?

- Hát, hogy te terhes vagy? – Amikor ezt megkérdeztem óriási gombócot éreztem a torkomban.

- Abby, én nagyon sajnálom.

- Mikor lettél terhes? Mielőtt idejöttem vagy utána?

- Utána. – Ennyi. Kinyomtam a telefonomat és egész éjszaka sírtam.

13. FEJEZET

Amikor megettük a tortát úgy döntött Zayn, hogy ismét elvisz egy bandapróbára. Rácsörgött a fiúkra és megdumálta velük. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Út közben felhívtam anyát, hogy Zaynnel vagyok és később érek haza. Nem repesett a boldogságtól. Megálltunk a ház előtt és bementünk a garázsba. Mi értünk oda utoljára, mindenki csak ránk várt. Oda mentem mindegyik fiúhoz és megöleltem őket. Harryt kicsit zavarba hoztam ezzel a gesztusommal. A próbán minden rendben volt, a fiúk nagyszerűek voltak.

**

Otthon éppen élveztem a semmit tevést, amikor csörgött a telóm.

- Igen? - Szóltam bele.

- Szia szépségem. - Válaszolt egy ismerős hang.

- Harry. - Kiáltottam bele izgatottan.

- Holnap este bulit tartunk nálunk. Van kedved eljönni? - Kérdezte.

- Igen. - Vágtam rá. - De.. A szüleim nem biztos, hogy engednek. - Folyatattam szomorúan.

- Nem baj. Majd kiszöksz. - A Hangján hallottam, hogy mosolyog.

- Rendben. - Vágtam rá.

**

Pétek reggel. Utolsó nap a héten mikor suliba kell menni. Amikor megszólalt az ébresztőm azonnal kipattantam az ágyból. Izgatott voltam a ma este miatt. Amikor teljesen elkészültem elindultam a buszhoz. Zayn megállt a kapunkban és leengedte az ablakot.

- Pattanj be, elviszlek. - Mosolygott.

- Rendben. - Szálltam be a kocsiba és nyomtam egy csókot rózsaszín ajkaira.

Csendben voltunk mindketten. Megállt a suli előtt és én kiszálltam a kocsiból. Elköszöntem tőle, majd besétáltam a kapun. Az egész nap unalmas volt, mint a legtöbb. Délután Harry jött értem, mert azt beszéltük meg, hogy eljön hozzánk. Felmentünk a szobámba és ruhákat kezdtünk válogatni nekem estére. Harry mindre azt monda, hogy nagyszerű és csinos.

- De nem vehetem fel mindet. - Dobtam hozzá az egyik ruhát.

- Hm… Inkább ne vegyél fel semmit. - Jegyezte meg halkan.

- Vicces. - Nevettem.

- Komolyan mondtam.

Harry felállt az ágyról, majd odajött hozzám. Megfogta az állam és mélyen a szemembe nézett. Lassan közeledni kezdett felém, majd megcsókolt. Először lassabban, majd egyre vadabbul kezdtünk el csókolózni, míg le nem állítottam magunkat.

- Ezt nem szabad. - Mondtam elhaló hangon.

- Ugyan miért? - Kérdezte miközben a karomat simogatta.

- Mert én Zaynnel vagyok. - Léptem el tőle.

- De Zayn is megcsalt, nem? - Kérdezett.

- Csak egy randi volt és te ezt nem érted.

- Dehogy nem. A randin nagyon jól érezték magukat. Legalábbis a búcsújukkor biztosan. - Gúnyosan mondta.

- Hogy érted ezt?

- Zayn elég szenvedélyesen csókolta meg Perriet amikor kijöttek a házukból.

Kirohantam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Nekidőltem az ajtónak és lecsúsztam a földre. A fejemet a térdeimre tettem és elkezdtem sírni. Arra gondoltam, hogy Zayn miért nem mondta el, ha valóban ez történt? Harry miért hazudna ebben? A gondolataimat Harry zavarta meg a kopogtatásával.

- Jól vagy? - Kérdezte aggódóan.

- Persze.

- Kérlek engedj be.

- Nem.

- Kérlek. - Könyörgött.

Elfordítottam a zárban a kulcsot, ezzel beengedve őt. Amikor belépett az ajtón én csak ott álltam a tükör előtt. Mögém lépett és átölelt.

- Sajnálom. - Suttogta.

Szembe fordultam vele és átöleltem, olyan szorosan amennyire csak tudtam. Lábúj hegyre álltam és megpusziltam a homlokát.

- Köszönöm hogy te itt vagy nekem. - Mondtam halkan.

**

Kiválasztottunk egy viszonylag rövid, fekete ruhát a bulira. Semmi kedvem nem volt elmenni, de otthon szomorkodni se jobb. Beszálltunk Harry kocsijába és elindultunk. Egy másik városba mentünk át, amire nem számítottam. Amikor bementünk és körbenéztem alig voltak ismerős arcok. Harry átölelte a csípőm és elindultunk a srácok felé. Zayn is ott ült közöttük, akit láthatóan meglepett a jelenlétem.

- Abby miért van itt? - Kérdezte Harrytől.

- Zavarlak? - Léptem közelebb Zaynhez.

- Mi? Dehogy, csak nem hittem, hogy szeretsz bulizni. - Magyarázkodott.

Csókért hajolt amit én csak egy puszival intéztem el. Dühös voltam, rá, de nem mutattam ki, mert nem tudtam mi az igazság. Arra gondoltam, hogy ezt megkérdezem magától Perrietől. Harry megfogta a karomat és a tánctérre húzott. Mielőtt elmentem vele, Zaynre néztem aki egy picit bólintott.  Már teljesen belejöttünk a táncolásba amikor közelebb húzott magához.

- Gyere ki velem. - Mondta.

Elindultunk a kijárat felé. Nem tudtam mit akart. Amikor kiléptünk az ajtón, becsapta maga után. A falnak nyomott majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Lefagytam teljesen, nem tudtam mit csináljak.

- Harry, ne. - Próbáltam megállítani.

- Abby kérlek. Ne hagyd, hogy tovább szenvedjek. - Nézett rám könyörgően.

- Nem lehet,sajnálom.

Ajkait az enyémekre tapasztotta. Próbáltam eltolni magamtól, de nem ment. Megharaptam az alsó ajkát és abbahagyta.

- Kérlek ne csináld! Nem tehetem tudod. Én Zaynt szeretem. - Magyaráztam.

- Nem kell megtudnia. Én biztos nem mondom el.

Én a falnak voltam dőlve, míg Harry a két kezével a fejem mellett támaszkodott. Harryvel mindig másabb voltam. Őt nem tudom elképzelni s pasimnak. Ő a legjobb barátom, ez így van rendjén. Nem akarok ezen változtatni és úgy döntöttem ezt neki is elmondom.

- Harry. - Kezdtem bele, de akkor Zayn rondott ki az ajtón.

Harry továbbra is előttem támaszkodott így az arcunk közel volt egymáshoz. Zayn megfogta Harry csuklóját majd elrángatta tőlem.

- Ezt mégis hogy képzelted? - Kiabált Harryvel.

12. FEJEZET

Ahogyan Zayn megígérte reggel jött is értem. Szerencsére anyáék reggel korán elmentek, így nem kellett engedélyt kérnem arra, hogy a barátom elvigyen a suliba. Igen, még mindig kislányként kezelnek. Amikor beszálltam a kocsiba adtam neki egy csókot, amit rövidre terveztem, de elég sokáig tartott. Amúgy az út nagy része csendben telt, mindketten mosolyogtunk és majd kicsattantunk örömünkben, hogy végre minden jó. Aha, ez egészen a suliig tartott, ahol megpillantottam Perrie-t és hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Eszembe jutott, hogy úgysem fogja feladni. Úgyis fog találni egy olyan ürügyet, amivel megakadályozza a kapcsolatunkat Zaynnel. Perrie a csatlósaival együtt az autót nézte. Már úgy voltam vele, hogy nem bírok kibújni ez alól a szituáció alól, szóval még rá is tettem egy lapáttal, mielőtt kiszálltam a kocsiból megcsókoltam Zaynt.

- Délután érted jövök. – Mondta mosolyogva Zayn, miután ajkaink elváltak egymástól.

- Itt foglak várni kettőkor. – Mondtam mosolyogva.

- Mond, te mit nem értesz abból, hogy kopj le? – Rontott nekem Perrie.

- Én kopjak le? Nem én kényszerítek valakit arra, hogy randizzon velem. – Mondtam gúnyosan és úgy láttam, hogy ez eléggé meglepte Perrie-t.

- Én nem kényszerítek senkit. – Mondta sértődötten.

- Jajj, Perrie. Nem kell a színjáték. Mindent elmondott Zayn. Azt, hogy Katy-vel fenyegeted és ezért randizott veled.

- Én csak megemlítettem neki, hogy legyen óvatos. – Próbált finomítani a helyzeten.

- Aha, mert te pont olyan vagy. Tudod mit, szánalmas vagy. Nem bírod felfogni, hogy Zayn engem szeret és nem téged, ezért fenyegeted. Ráadásul még egy ártatlan kislányt is belekeversz ebbe az egészbe. – Amikor ezt kimondtam sokkal felszabadultabb voltam, de „sajnos” a társalgásunkat megzavarta a csengő, ezért ott hagytam Perrie-t hagy emésztgesse a szavaimat.

Már javában zajlott az óra, amikor is Perrie 15 perc késéssel beért.

- Elnézést. – Mondta alig hallhatóan.

- Nocsak, Miss Edwards, megosztaná velünk a késése okát? – Kérdezte szúrósszemmel Mrs Smith.

- Hát, elaludtam. – Amikor ezt kimondta azt éreztem, hogy bele kell szólnom, lehet, hogy rosszul tettem, de nem érdekelt.

- Ez nem igaz! – Kiáltottam fel.

- Tessék? – Kérdezte meglepetten a tanárnő.

- Perrie ma reggel már akkor itt volt, amikor megérkeztem, sőt még beszélgettem is vele. – Mondtam ki teljesen nyugodtan. Éreztem, hogy Perrie tekintete szinte lyukat fúr a hátamba.

- Hát, rendben. Miss Edwards ma még megbeszéljük a dolgokat.

- Rendben. – Mondta Perrie megszeppenten.

Az órák lassan és unalmasan teltek. De tényleg. Perrie most nem okoskodott, minden órán csöndben volt és még szünetekben sem hallottam azt az idegesítő hangját. Végül már azon kaptam magam, hogy sétálok ki a suliból és mehetek haza. Hihetetlen, hogy mennyire jó egy „Perrie-mentes” nap. Épp Oliviaval beszélgettem, amikor pityegett a telefonom, hogy üzenetem jött. Boldogan néztem meg, hiszen Zayn írt.

„ Kicsit késni fogok, mert tolódott a megbeszélés, de megyek, amint tudok. Zayn.”

„ Rendben. Itt várlak a suli előtt. Abby xx.”

Olivianak el kellett mennie, mert táncórája lesz, szóval ott maradtam egyedül. Éppen a zenelejátszómon kerestem valami dalt, amikor megpillantottam Perrie-t. Igazából bocsánatot akartam kérni azért, amiért órán beköptem, ezért hirtelen felindulásból odahívtam.

- Perrie! – Kiáltottam oda, ő pedig zavartan odasétált.

- Igen? – Kérdezte.

- Szeretnék bocsánatot kérni, amiért órán beköptelek. – Mondtam megbánóan. – Úristen, te sírtál? – Kérdeztem meglepetten.

- MI?! Dehogyis. – Mondta, majd lesütötte a szemét és elkezdte a szemét dörzsölni.

- Nézd, tudom, hogy nem vagyunk valami jóban, de mégis miért sírtál? Ugye nem ez miatt a késős dolog miatt?

- Nem, nincs köze ahhoz, csak részben. – Kérdőn néztem rá, úgyhogy folytatta. – Igazából azért késtem, mert amiket reggel mondtál az teljesen igaz és átgondoltam ezt az egészet és rájöttem, hogy Zayn már nem szeret, de mellette biztonságban érzem magam és nem akartam elveszíteni, de rájöttem, hogy ez már csak erőltetés, semmi értelme folytatni, szóval én kérek bocsánatot, amiért eddig így viselkedtem veled. – Mondta, majd lesütötte a szemét Teljesen lesokkoltak a szavai. Biztos, hogy ő Perrie vagy nem lehet, hogy kicserélték az ufók?

- Hát, értem és megbocsájtok. – Hebegtem. – De nem tudom elfelejteni azt a sok szörnyűséget, legfőképpen azt az éjszakát.

- Igen, tudom. Ne haragudj. – Vajon mennyiszer kér még bocsánatot? – Ja és ne aggódj, Katy-nek nem lesz bántódása.

- Na, ennek örülök, de nem is hagytam volna, hogy bántódása essen. – Beszélgetésünket Zayn érkezése szakította meg, aki dudált. – Most mennem kell. Viszlát holnap, Perrie! – Mondtam és Zaynhez siettem, akink adtam egy gyors csókot.

- Hogy-hogy Perrie-vel beszélgettél? Bántott, megfenyegetett? – Kérdezte mérgesen.

- Nem, nem. Erről szó sincs. Sőt..

- Akkor? – Kérdezte felvont szemöldökkel.

- Bocsánatot kért. Mindenért. – Mondtam boldogan.

- Perrie? Bocsánatot kért? – Kérdezte meglepetten.

- Igen. Elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy közénk akart állni.

- Na hát erre nem számítottam.

- Én sem. Annyira boldog vagyok! Végre leszállt rólunk.

- Én is nagyon! – Mondta Zayn, majd magához húzott és megcsókolt. – Sokat kell holnapra tanulnod?

- Hát, nem kell semmit. Miért? – Kérdeztem kíváncsian és közben repestem a boldogságtól.

- Elmehetnénk egy cukrászdába ünnepelni. Mit szólsz?

- Menjünk! – Egymásra mosolyogtunk, majd elmentünk a közeli cukrászdába és vettünk egy mini tortát.

11. FEJEZET

Reggel ismét mentem suliba. Eddig elvoltam az osztállyal, tanárokkal és magával az iskolával is. Amikor beértem a terembe még alig voltak. Beszélgettem a csajokkal és pletykáztunk egy kicsit. Perrie belépett az ajtón és odajött hozzánk.

- Abby, beszélhetnék veled?

- Mit akarsz? - Kérdeztem flegmán.

- Négyszemközt. - Megfogta a karomat és arrébb rángatott.

- Mondjad, de gyorsan. - Sietettem.

- Mesélte Zayn, hogy mondtad neki, hogy osztálytársak vagyunk. Azt hiszed majd téged fog választani? Te egy senki vagy és erre Zayn is rájött. - Mondta gúnyosan.

- Ezt meg hogy értsem?

- Amikor elmondtad Zaynnek a szüleid véleményét róla ő nagyon kiborult. Akkor jöttünk vissza a városba és éppen meg akartam látogatni, amikor láttam, hogy egyedül sétálgat az utcájukba. Mindent elmondott és azt is, hogy már nem akar tőled semmit. - Mondta kárörvendően.

- Ha nem akar tőlem semmit miért nem szakított ő? - Kiabáltam.

- Mert nem akarta megbántani azt a törékeny kis lelkedet. - Gúnyolódott.

Erre nem válaszoltam csak lenéztem a földre és erőt gyűjtöttem. Visszanéztem Perriere és elkezdtem mosolyogni. Láthatóan nem tudta mire vélni a reakciómat.

- Nem bántotta meg. - Nevetve mondtam.

Igazából semmi jó kedvem nem volt, de ezt nem mutathattam ki. Becsöngettek és bejött a tanár is. Unalmasan telt el ez a nap. Perrie kiderül, hogy nem csak idegesítő csaj hanem nagyon okoskodó is. Minden egyes mondatába beleszólt a tanárnak. Amikor vége lett az utolsó órának elindultunk haza. Amíg vártam a buszt csörgött a telóm. Kivettem a zsebemből és Zayn volt az.

- Igen? - Szóltam bele.

- Szia. Zayn vagyok. - Válaszolt.

- Mit akarsz?

- Ma találkozzunk kérlek.

- Tanulnom kell.

- Abby Kérlek. - Könyörgött.

- Rendben. Gyere hozzánk 5-re.

Letettem a telefont mert jött is a buszom.

**

5 óra volt és Zayn meg is érkezett. Hallottam ahogyan anya kinyitja az ajtót és felkiabál a szobámba, hogy vendégem jött. Hát mit mondjak a szüleimnek még mindig nem a szívük csücske Zayn, de már elfogadták a helyzetet. Zayn lépteit hallottam a lépcsőn. Kopogtatott majd bejött.

- Szia. - Mosolygott.

- Mi ennyire vicces? - Kérdeztem undokan.

- Nem értem mi bajod van velem. Egyik nap még normális vagy a másik nap meg szakítasz velem.

Nem válaszoltam semmit csak az ablakomhoz léptem, majd kinéztem rajta. Csend volt a szobában pár másodpercig amíg el nem kezdtem beszélni.

- Kérlek, mond el mi is van pontosan köztetek.

- Semmi. Esküszöm, hogy nem jelent számomra semmit.

- Miért pont neki kellett elmondanod, hogy a szüleim nem szeretnek?

Nem szólt semmit csak a mobilját kezdte nyomkodni. Elvettem tőle és megnéztem mit csinált rajta. Egy sms-t olvasott ami Perrietől volt. *Csodás volt a tegnapi buli*

- Milyen buli? - Kiabáltam, majd ledobtam a telefont a földre.

- A bandánk első igazi fellépése. Csak elkísért.

- Engem nem is hívtál. - A szemeim egy pillanat alatt tele lettek könnyel.

- Mert az nap hajítottál ki.

Ismét csendben voltunk és csak az óra kattogása volt hallható. Tudja mennyire fontos nekem és tudja azt is, hogy imádom a bandát. Én továbbra is álltam vele szemben ő pedig az ágyon ült. Elgondolkodva bámultam magam elé amikor odaállt mellém és átölelt.

- Fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni. - Suttogta mély hangon.

Szembe fordultam vele és átöleltem én is. Sikerült vissza tartanom a sírást.

- Akkor el mondod mi van Perrievel? - Kérdeztem.

- Igen.. Újra Katyvel fenyegetőzött ezért elmentem vele egy randira.

- Micsoda?

- De semmi nem történt, csak Ebédeltünk.

- Hiszek neked. - Mondtam halkan.

Zayn szemei csillogtak és elkezdett mosolyogni. Nem tudtam, hogy most megcsókoljam vagy várjak amíg ő teszi meg.

- Szeretlek. - Mondtam halkan.

Ő válaszul elmosolyodott és megcsókolt. Ez volt talán a legjobb csókunk. Apa ekkor rontott be a szobámba. Elkezdett kiabálni, hogy iskola van és tanulnom kéne. Zaynnel egymásra néztünk és mind a kettőnk arcán az aggodalom látszott.

- Mit mondtam az előbb? - Kiabált apa.

- Jó rendben. 10 perc és megy. - Mondtam.

- Nem. Most azonnal el megy és nem jön vissza amíg suli van.

- De apa.. - Kezdtem bele, de félbevágott.

- Abby. Szobafogság. Kísérd ki szépen aztán pedig aludj! - Mondta szigorúan, majd lement a földszintre.

Zaynnel ismét egymásra néztünk és már nem az aggodalom, hanem a szomorúság tükröződött az arcunkon. Végre kezd minden jól alakulni erre apa közbelép. Odalépett hozzám és szorosan átölet.

- Minden rendbe jön. - Suttogta.

Kikísértem a kapuig és ott nem mertem megölelni, mert féltem, hogy anyáék látnak az ablakból.

- Akkor jó éjt és sajnálom.

- Neked is. Ne sajnáld, nem a te hibád. - Mosolygott.

- De. Nekem vannak csak ilyen szüleim. - Szomorodtam el.

- Előttem még sosem volt senkid? - Kérdezett halkan.

- Mi? De.. Még hogy nem volt.

Elkezdett kuncogni és a szemembe nézett. Olyan volt az arca, mint aki csak hallani akarja azt, amit ő már gondol.

- Jó.. Tényleg te vagy az első barátom. - Pirultam el.

- Annyira aranyos vagy. - Mondta kicsit félénken.

Az államnál fogva felemelte a fejem, majd megcsókolt. Elhúzódtam tőle, mivel azt hittem figyelnek. Búcsúzóul megöleltem és bementem az ajtón. A szobámba felfelé menet, fürdés közben és még elalvás előtt is azon gondolkoztam, hogy ő nem mondta, hogy szeret. Lehet Perrienek igaza volt és már nem érdeklem, vagy csak szimplán fiú és csak nehezen vallja be az érzéseit. A gondolataim sokaságában elnyomott az álom. Hajnali 3 felé a telefonom pityegésére ébredtem. Zayntől jött egy sms.

*Holnap reggel érted megyek, együtt kell lennünk amennyit csak tudunk. Én is szeretlek <3* 

10. FEJEZET

Újra suli. Remek. Mindennap láthatom az idióta osztálytársaimat. Akikkel akartam, azokkal tartottam a kapcsolatot a nyáron. Igazából ez csak négy személy: Luci, Melani, Danielle és Olivia. Amúgy a nyaram elég jól sikeredett. Anyáékkal elutaztunk nyaralni, ahol nagyon jól éreztem magam és még a pékségben kapott fizetésemből is tudtam magamnak egy-két cuccot venni. Harryvel csak a pékségben találkoztam, mivel már nem igazán jártam a próbákra, csak néha. Zaynnel is elég ritkán találkoztunk, mivel folyton próbáltak, mert egy csomó fellépésük volt. Hát igen, elég tehetségesek. Apropó Zayn. Elég furcsán viselkedik az óta, amikor is a parkban találkoztunk.

*Kb. 1 hónapja*

Letettem a telefont, majd azzal az ürüggyel, hogy a csajokkal találkozom elmentem. Mire odaértem a parkba Zayn ott várt. Még mindig sírtam és egyre gyorsabban sétáltam felé, a végén már futottam is. A nyakába ugrottam és erősen megszorítottam.

- Mi a baj? - Kérdezte aggódóan.

- A szüleim. - Sírtam tovább.

- Mi történt?

- Eltiltottak tőled.

- Mi? Miért?

Elmondtam neki mindent, hogy idősnek tartják hozzám és semmire kellőnek. Zayn láthatóan szomorú és ideges is volt. Annyira rossz volt így látni. Mind a ketten csendben voltunk és csak egymást néztük.

- Nem akarlak elveszíteni. - Mondtam halkan, majd megöleltem Zaynt. Ő erre a mondatra nem mondott semmit, csak kicsit megszorított. Meg ijedtem, hogy ő nem így érez.

- Minden rendben? - Kérdeztem.

- Igen. Most mennem kell és jobb, ha te is mész. Szia.

- Még egy puszit sem kapok? - Kiabáltam utána, de nem válaszolt.

*Most*

Az óta sok minden változott, ugyanis a szüleim már valamennyire elfogadták, hogy vele járok, de Zayn ettől függetlenül kevesebbszer hív, de ha mégis akkor is csak pár percet beszélünk. Én nem vagyok az a fajta lány, aki azt várja el egy fiútól, hogy folyton vele legyen, de személyesen is maximum egy héten egyszer jó, ha találkozunk.

Na, mindegy, most inkább a sulira koncentrálok. Igen, hát ma van az első nap a suiban. Mint minden normális diák természetesen én is utálom ezt a napot.

- Jó reggelt gyerekek! – Köszönt az osztályfőnökünk.

- Jó reggelt tanárnő! – Mondtuk kórusban, komótosan.

- Azért kicsit lelkesebben! Remélem attól kicsit felébredtek, amit most mondok. – Kíváncsian figyeltük. – Lesz egy új osztálytársatok! – Mondta lelkesen.

- Ki az? – Kérdezték páran.

- Egy nagyon kedves és helyes lány. Idén nyáron költöztek ide. – Mondta lelkesen.

- Jó csaj? – Kérdezte pár idióta fiú röhögve.

- Idióták! – Förmedtem rájuk.

- Fiúk! – Szólt rájuk Mrs Smith. – A neve Perrie Edwards.

A név hallatán lefagytam. Te jó ég! Komolyan? Perrie ebbe a suliba, pont ebbe az osztályba fog járni? Ez valami vicc! Tudom, hogy már úgy ahogy „kibékültünk”, de akkor sem lesz a szívem csücske.

- Oh és azt mondta még Perrie, hogy elég jól ismer téged, Abby.

- Na, az biztos. – Mondtam flegmán, mire a tanárnő kérdőn nézett rám, de nem igazán foglalkozott ezzel, hanem bevezette Perrie-t az osztályterembe.

Perrie gúnyosan rám vigyorgott, majd leült a leghátsó padba. Igazán már csak ő hiányzott. Mindennap láthatom, és nem bírom elkerülni. Amikor vége lett az óráknak már indultam volna haza, amikor valami az utamba került. Vagyis inkább valaki.

- Mit akarsz Perrie? – Kérdeztem unottan.

- Tényleg azt hitted, hogy ilyen könnyen feladom? – Kérdezte gúnyosan.

- Mi van?

- Zayn az enyém és jobb, ha ezt abba a buta kis buksidba is bevered.

- Tudtommal Zayn felnőtt ember és el tudja dönteni, hogy mit akar! – Förmedtem rá. – És nem tudom, hogy kettőnk közül ki a hülye. Zayn sose menne vissza hozzád!

- Szerinted miért nem találkozott veled az elmúlt egy hónapban? Azért mert velem volt!

- És most azt várod, hogy ezt el is higgyem?

- Azt hiszel, amit akarsz, de ha nem szállsz le Zaynről annak csúnya vége lesz. – Mondta fenyegetően.

- Miért mit fogsz te csinálni?

- Mondjuk, az nem lenne szép tőled, ha rámozdulnál Luci pasijára. – Mondta gúnyos mosollyal az arcán.

- Miért tennék olyat? Luci az egyik legjobb barátnőm. Sosem okoznék neki fájdalmat.

- Elég jól tudom befolyásolni az embereket, kicsi lány. Velem ne akarj ujjat húzni. – Mondta és kisétált a suliból.

Egyedül maradtam, mindenki hazament. Eddig erős voltam, de most már nem bírtam tovább elkezdtem sírni. Mi van, ha tényleg igaza van Perrie-nek és Zayn miatta nem találkozott velem. Hogy hihettem azt, hogy Perrie ilyen könnyen feladja. Akkora egy idióta vagyok! Amikor úgy éreztem, hogy már kisírtam magam, úgy döntöttem, hogy ideje hazamennem, ugyanis már délután négy óra volt. Miközben hazafelé sétáltam lassú számokat hallgattam és közben mindent átgondoltam, ami az utóbbi hónapokban történt és rájöttem, hogy beszélnem kell Zaynnel. Miközben a telefonomat bújtam neki ütköztem valakinek.

- Elnézést, csak nem figyeltem, mert… - Ekkor felnéztem és láttam, hogy kinek mentem neki. – Zayn? – Kérdeztem inkább magamtól.

- Szia Abby. Én csak erre jártam. – Magyarázkodott.

- Figyelj Zayn, nem kell magyarázkodnod. Sejtem mi folyik itt. – Mondtam szomorkásan.

- Mi? – Kérdezte meglepetten.

- Az utóbbi időben már azért találkoztunk kevesebbszer, mert Perrie visszatért az életedbe. Megértem én.

- Perrie?

- Igen ma mondta, mivel osztálytársak vagyunk.

- Perrie-vel? – Kérdezte azt hiszem inkább magától.

- Igen. Átgondoltam mindent és jobb lenne, ha… ha szünetet tartanánk, hogy el tudd dönteni, hogy Perrie vagy én. – Mondtam majd elindultam haza. Alig bírtam visszatartani a könnyeimet, de a szobámig muszáj volt, mert nem akartam, hogy megkapjam anyáéktól, hogy „Ugye megmondtam?” kérdést. Amikor viszont felértem a szobámba elkezdtem sírni. Azt hiszem rekordot döntöttem. Egy nap soha sem sírtam még ennyiszer.

9. FEJEZET

Perrie várj. - Kiabáltam utána.

Kirohantunk Zaynnel az ajtón és megpróbáltunk vele beszélni. Az utcán sétált viszonylag lassan.

- Perrie! - Állítottam meg.

- Mi van? - Kérdezett flegmán.

- Nyugodj meg kérlek. Ne haragudj rám. Őszintén, nem akartalak titeket szétválasztani. Eszemben sem volt. - Szabadkoztam.

- Semmi baj. Sajnálom, hogy hisztis voltam. - Mosolygott.

Csak néztem, hogy ez most tényleg Perrie?! Csodálkozva figyeltem ahogyan megbeszéli Zaynnel a dolgokat. Búcsúzóul megölelte, majd elment. Visszamentünk a srácokhoz és még pár számot eljátszottak. Az idő gyorsan eltelt és már azon vettem észre, hogy este 9 óra volt.

- Nekem haza kell mennem. - Szólaltam meg.

- Muszáj? - Kérdezte szomorúan Zayn.

- Igen. Anya így is meg fog ölni.

Elköszöntem a srácoktól és jó éjszakát kívántam, majd beültünk Zaynnel a kocsiba és elindultunk haza.

- Holnap ráérsz? - Kérdezte mosolyogva.

- Persze. Délután, mert addig dolgozom. - Válaszoltam.

- Mi lenne, ha reggel érted mennék és bevinnélek a munkába?

- Alig egy utcányira van a pékség. Ennyire nem vagyok lusta. - Nevettem.

- Rendben. Válaszolt komolyan.

Megálltunk a házunk előtt és én kiszálltam a kocsiból. Becsuktam magam után az ajtót és elindultam befelé.

- Még egy puszit sem kapok? - Szólt Zayn, miközben odajött hozzám.

Válaszul csak nevetni kezdem és egy kis puszit nyomtam az arcára. Újra belenéztem a szemébe és megcsókoltam. Amikor szétváltak az ajkaink az orromhoz nyomta az orrát és eszkimó puszit adott. Ezen mindketten mosolyogni kezdtünk.

- Most már be kell mennem. - Mondtam szomorúan.

- Rendben. Jó éjt. Szia. - Ölelt meg, majd beszállt a kocsiba.

Búcsúzóul még integetett és én ezzel a mozdulattal bementem az ajtón. Odabent sötétség volt, csak anyáék szobájában ment a TV. Próbáltam halkan felmenni a szobámba, hogy ne vegyenek észre. Már majdnem felértem a szobámba amikor anya állt elém.

- Hol voltál? - Kérdezett.

- Zaynnel. - Feleltem halkan.

- Zayn? Ő kicsoda? - Kérdezett kíváncsian.

- Hát.. Ő…

- Abby. Nem tartom jó ötletnek, hogy egy idősebb fiúval legyél. - Mondta közömbösen.

- De anya..

- Késő van. Menj zuhanyozz, majd aludj. Holnap munka. - Ezzel a mondattal le is ment a lépcsőn.

Lezuhanyoztam és írtam egy sms-t Zaynnek.

*Anya haragszik amiért későn jöttem haza*

Már majdnem el aludtam amikor csipogott a telefonom. Válaszolt.

*Nyugi, minden rendben lesz. Jó éjt.*

Válaszolni akartam, de elnyomott az álom.

**

Reggel amikor fel ébredtem észrevettem, hogy a telefon a kezemben van. Gyorsan megírtam Zaynnek, hogy ne haragudjon, de elaludtam.

Siettem a munkahelyre, mert egy kicsit késésben voltam. Út közben arra gondoltam, hogy mégis csak jól jött volna a fuvar. Amikor beértem a pékségbe csak a főnök volt bent. Gyorsan bementem a pult mögé és felkötöttem a kötényemet és vártam a vásárlókat. Harry fél órás késéssel esett be. Ki volt fáradva, gondolom rohant.

- Szia. - Köszönt amikor közelebb ért.

- Szia. A munkaidő neked is 8-tól 2-ig tart. - Mondtam morcosan.

- Jó tudom, sajnálom. - Mondta bűnbánó tekintettel.

- Miért késtél?

- Elaludtam. Tegnap este sokáig próbáltunk. - Felelt.

Bejött egy vásárló és én szolgáltam ki, míg Harry lepakolt. Előpakoltuk a friss pék sütiket és közben elkezdtünk beszélgetni.

- Na tegnap megölt anyukád? - Vigyorgott.

- Nem, de nem örül a Zaynnel való kapcsolatomnak. - Válaszoltam szomorúan.

- Miért?

- Mert azt mondja, hogy idős hozzám.

- De csak 4 év van közöttetek. Zayn jó srác és nem olyan mint a legtöbb ilyen idős pasi.

- Tudom.

Az nap szintén alig volt vásárló, nem szakadtunk meg a munkában. Amikor 2 óra lett bezártunk és elindultunk haza.

- Elkísérjelek? - Ajánlotta fel Harry.

- Nem köszi. Nem lenne jó, ha anya még több fiúval látna. - Mosolyogtam.

- Rendben. Akkor szia. Holnap találkozunk.

Megöleltem, majd elindultam haza. Út közben csörgött a telóm. Zayn az.

- Igen?

- Szia. Mikor mehetek érted? - Kérdezett lelkesen.

- Szia.. Majd hívlak. Most mennem kell szia. - Letettem a telefont, mert hazaértem.

Mindenki otthon volt így elkerülhetetlen volt a találkozás velük.

- Sziasztok. - Köszöntem nekik.

- Abby, beszélni szeretnénk veled. - Mondta apa.

Na tessék már csak ez kellett. Egy cikis beszélgetés a szüleimmel. Bementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra.

- Mit csináltam? - Kérdeztem.

- Azt szeretnénk, ha nem találkoznál többet Zaynnel. - Mondta anya.

- Hogy micsoda? - Pattantam fel.

- Nyugodj meg. Nem illetek össze. - Szólalt meg apa.

- Ti azt honnan tudjátok? Semmit sem tudtok róla. Ő nem olyan mint a többiek. Ő rendes és normális. - Érveltem.

- Elsőre mindenki ilyen. Nem fogsz egy semmire kellővel találkozgatni. - Kiabált apa.

- Ő nem semmire kellő. - Kiabáltam én is.

Felrohantam a szobámba és elkezdtem sírni. Nem értenek meg a szüleim. Hogy tehetik ezt? Nem tilthatnak el tőle. Elővettem a telefonomat és elkezdtem tárcsázni Zaynt.

- Szia. Beszélnünk kell. - Mondtam zaklatottan.

- Mi a baj? - Kérdezte ijedten.

- Inkább személyesen. Gyere ki a parkba.