- Nyugi van Zayn. Csak beszélgetünk. – Mondta
Harry.
- Te ezt beszélgetésnek nevezed? – Kiabált
Zayn. – Azonnal engedd el Abby-t!
- Nem irányíthatod te az ő életét! Azt csinál,
amit akar! Nem tudom drága Zayn, hogy feltűnt-e, de Abby felnőtt nő, aki el
tudja dönteni, hogy mit akar… és kivel. – Mosolyodott el gúnyosan Harry.
- Fejezd be a gyerekeskedést. – Mondta Zayn.
- Nem tudom, hogy kettőnk közül ki a gyerekes.
Nem én nem hagyom Abby-t továbblépni.
- Abby velem akar lenni. Kérlek, ne nehezítsd
meg a dolgunkat, így is eleget szenvedtünk a kapcsolatunkért.
- Jajj, de szomorú. Zayn nem adnál egy zsepit?
– Gúnyolódott Harry.
- Harry, szánalmas vagy. Nem értem minek
kellett ennyit innod. – Mondta Zayn.
- Persze, persze. Te vagy a jó fej, a csodás,
a lányok álma. Ahogy egyre sikeresebbek leszünk, te egyre beképzeltebb leszel!
– Na, és most szakadt el a cérna. Láttam Zaynen, hogy már nagyon ideges. Ennek
nem lesz jó vége.
- Fiúk fejezzétek már be! – Kiáltottam rájuk,
de szerintem meg se hallották.
- Te meg amióta megláttad Abby-t csorgatod
utána a nyálad, mikor ő világosan megmondta, hogy csak barátok vagytok, de nem
neked minden kell! Azzal a kevés kis eszeddel felfoghatnád végre! – Kiabálta
Zayn.
- Nekem legalább van annyi eszem, hogy
egyszerre nem két csajjal kavarok! Apropó hogy van Perrie? Gondolom, még most
is beszélsz vele. – Kérdezte Harry gúnyosan.
- Képzeld, nem beszélek vele, mert még ő is
felfogta, hogy ne zaklasson minket!
- Aha, mert Perrie pont olyan, hogy nem fog
zaklatni!
- Megmondta, hogy nem fog! Elég őszintének
tűnt és azt hiszem, hiszek neki! – Mondta Zayn.
- Majd meglátjuk. – Mondta Harry sejtelmesen.
- Harry fejezd be! – Mondta Zayn.
- Mit is? – Kérdezte Harry önelégült
vigyorral.
- Ne mond el! – Kiabált Zayn.
- Mégis mit ne mondjak el? Azt, hogy Perrie
terhes? De hisz ezt Abby is biztos tudja, hiszen mindent megbeszéltek, vagy
nem? – Kérdezte Harry gúnyos vigyorral az arcán.
- Elég fejezd be! – Mondta Zayn. – Abby, ez
nem igaz, ne higgy neki, csak szét akar választani minket!
- Már nem tudom, mit higgyek. - Mondtam a
könnyeimmel küszködve.
- Te barom, Abby-t ebbe ne keverd bele! –
Kiabált Zayn Harryvel.
- De azt, hiszen van jogom beleszólni, hiszen
rajtam megy a vita! – Kiabáltam már én is.
- Nem tehetek róla, hogy ez a barom ilyen
gyerekes! – Mondta Zayn.
- Oh Zayn nagyon tévedsz! Mindketten
gyerekesek vagytok! Harry, nézz magadra, hogy hova süllyedtél! Direkt elrontod
a fellépéseket, amibe a többiek munkája is benne van! És most mi vagy? Részeg
vagy Harry! És Zayn, te meg lesüllyedtél az ő szintjére és vitáztál vele.
Komolyan milyen barátok vagytok? Összevesztek egy lány miatt? – Mondtam sírva.
- Abby, én…
- Harry, nem érdekel.
- De én sajnálom! Tényleg. Tudod, hogy sohasem
tennék neked olyat, amit nem akarsz. – Folytatta tovább Harry.
- Harry, Abby azt mondta, hogy nem érdekli! –
Védett meg Zayn.
- Zayn nem kell megvédened engem. Felnőtt
vagyok. Tudok beszélni, szóval nincs szükségem tolmácsra! De most jobb lesz, ha
hazamegyek.
- Hazaviszlek. – Ajánlotta fel Zayn.
- Nem. Inkább sétálnék, ki kell szellőztetnem
a fejemet.
- Nem akarom, hogy bajod essen, hadd menjek
veled. – Kérlelt Zayn.
- Érdekes, az elmúlt fél órában mindketten
elfeledkeztetek arról, hogy itt vagyok, csak egymással vitáztatok! – Mondtam
mérgesen.
- Sajnáljuk Abby. – Nem válaszoltam rá semmit,
csak hazaindultam.
***
Miután megfürödtem és elvégeztem a szokásos
dolgokat nem hagyott nyugodni az, amit Harry mondott, lehet csak részeg
volt, de a mondás is úgy tartja, hogy a részeg és az ideges ember mond igazat.
Na, ma este Harry mindkettő volt. Hirtelen ötlettől vezényelve előszedtem a
telefonomat és tárcsáztam Perrie-t.
- Halló? - Szólt bele a telefonba.
- Szia Perrie, én vagyok az, Abby.
- Szia Abby! Mi újság? Milyen a buli? –
Kérdezte kedvesen.
- Már eljöttem.
- Miért? Mi történt?
- Hát ez hosszú. Most csak egy kérdésem lenne.
- Kérdezd nyugodtan.
- Tényleg igaz? – Kérdeztem könnyeimmel
küzködve.
- Mi?
- Hát, hogy te terhes vagy? – Amikor ezt
megkérdeztem óriási gombócot éreztem a torkomban.
- Abby, én nagyon sajnálom.
- Mikor lettél terhes? Mielőtt idejöttem vagy
utána?
- Utána. – Ennyi. Kinyomtam a telefonomat és
egész éjszaka sírtam.
na neeee ez nem lehet..nem mehet szét Zaynnel..és nem akarom hogy Zayntől származzon Perrie gyereke..ahj:(( köviit!:)még mindig nagyon jó<3
VálaszTörlésMajd kiderül mi lesz :D Örülünk hogy tetszik :) Sietünk! ;)
TörlésHa Perrie gyereke Zayn-től lesz én meghalok :) Most komolyan már annyira várom, hogy összejöjjenek és valaki mindig bekavar. :) Ha nem egy csaj, akkor egy pasi :) Siessetek, mert kövit akarok <3
VálaszTörlésTele van titokzatosságokkal ez a történet.:) Ki mondta, hogy a szerelem egyszerű?:) Sietünk nyugi. :D
Törlés