Sziasztok!
Mivel egy jó ideje nem írtatok semmilyen hozzászólást/véleményt ezért azt akarjuk megkérdezni, hogy szeretnétek-e, hogy folytassuk a blogot? Mi nagyon szívesen írjuk és eleinte kaptunk pár kedves kommentet amiknek nagyon-nagyon örültünk!:) Mostanában amikor felkerült egy-egy új rész nem kaptunk visszajelzéseket és ezért azt sem tudjuk, hogy tetszik-e nektek, vagy nem.:/ Arra kérlek meg titeket, hogy egy pár szóban írjátok le eddig a véleményeteket! :)
Köszönjük!:) ♥

17. FEJEZET

- Hogy érted azt, hogy hazudott? És honnan tudod? - Kérdeztem.

- Azt mondta Harry, hogy nem az a gyerek apja akit Perrie mondott neki.

- Akkor meg ki? Zayn, akkor te vagy az? - Kérdeztem idegesen.

- Nem! Kizárt dolog. - Válaszolt határozottan.

- Miért vagy ebben annyira biztos?

- Mert.. az vagyok. - A hangja egyre elcsendesedett.

A kocsival nagyon gyorsan hajtottunk. Pontosan azt se tudtam, hogy hova megyünk. Bekanyarodtunk az utcánkba, majd megálltunk a házunk előtt.

- Nem! Veled megyek. - Mondtam teljesen határozottan.

- De már késő van. - Próbált lebeszélni Zayn.

- Nem érdekel. Menjünk. - Adtam neki az utasítást.

Megfordultunk majd újra elindultunk és egy nagyon szép ház előtt parkoltunk le. Zayn kiszállt a kocsiból, majd becsapta az ajtót. Nem tudtam, hogy ki háza ez, de volt egy sejtésem. Próbálta kinyitni a kaput, de zárva volt. Elővette a telefonját, majd tárcsázni kezdett rajta. Ekkor már én is kiszálltam a kocsiból és odamentem mellé. Harryt hívta, hogy jöjjön. Igen ez Perrie háza volt.

- Perrie, gyere ki! - Kiabált be Zayn.

Nem jött válasz, pedig a házban égtek a villanyok. Zayn kiáltott még párszor, majd elindult a sötétségbe. Nem tudtam hova megy, de követtem, mert nem mertem egyedül maradni. Az utcán nem volt világítás. Amikor egy ideje már mentünk megláttam egy sötét alakot előttünk. Megijedtem, mert nem tudtam ki mászkálhat ilyenkor az utcán. Amikor közelebb értünk egymáshoz akkor megnyugodtam, mert csak Harry volt az.

- Nem jön ki a házból a kis kamuzós.

- Nyugi, Zayn. - Próbálta nyugtatni Harry.

* Zayn szemszöge*

Mi a baja Perrie-nek? Miért kell hazudnia folyamatosan? Teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyerek nem az enyém. Abby elhiszi minden szavát és azt hiszi megcsaltam. Sose tenném ezt meg vele. Abby teljesen más mint a többiek. Belé igazán szerelmes vagyok. Nem hagyhatom, hogy ilyen hazugság miatt szakítson velem.

- Abby! Ülj be a kocsiba, mindjárt jövök. - Mondtam neki.

- Miért? - Kérdezett aggodalmasan.

- Mert jobb, ha te nem vagy jelen a beszélgetésnél. Perrie hátha így elmondja az igazat.

- De.. - Elcsuklott a hangja.

- Mindjárt jövünk, csak megbeszéljük. - Nyugtattam.

Odamentem hozzá, majd szorosan magamhoz öleltem. Nagyon ideges volt, mert még az ölelésemben is éreztem ahogyan remeg.

Harry-vel bementünk a házba és elkezdtünk beszélgetni Perrie-vel.

- Miért hazudtál? - Kérdeztem.

- Nem hazudtam.. csak..

- Csak mi? - Vágott közbe Harry.

- Perrie kérlek, mond el mi az igazság. Mindketten tudjuk, hogy nem lehetek a gyerek apja.

- Rendben. Az igazság az, hogy nem vagyok terhes.

- Mi-micsoda? - Kérdeztük Harryvel egyszerre.

- Csak kitaláltam.

- Miért? - Kérdeztem.

- Mert annyira rossz volt látni, hogy boldogok vagytok. Olyan hírtelen szakítottunk. - Kezdett bele..

- Ne! Kérlek fejezd be! Sajnálom, de én Abbyt szeretem. - Vágtam bele a mondandójába.  

- Elfogadom. Sajnálom, hogy ismét bezavartam köztetek. Megbocsájtotok?

- Persze.

Kimentünk a kocsihoz, ahol már Abby idegesen járkált a kocsi mellett. 

NEM TELJES!! SAJNÁLJUK, CSAK MOST MIND A KETTŐNKNEK ELÉGGÉ ZŰRÖS AZ ÉLETE. IGYEKSZÜNK BEFEJEZNI ÉS KÖSZÖNJÜK A TÜRELMET! :)