2. FEJEZET

Szombat reggel fél 8 felé csörög a telefonom. Mivel hétvége van azt terveztem sokáig alszok, hiszen minden hétköznap munka. Az éjjeli szekrényről előkutattam a telefonomat, majd felvettem.

- Hallo? - Szóltam bele eléggé álmos hangon.

- Abby? Te még alszol? - Kiáltott bele Olivia a telefonba.

- Miért ne aludnék? - Kérdeztem.

- Elfelejtetted? Megígérted, hogy eljössz velünk vásárolni.

- Veletek? Kik jönnek még? - Értetlenkedtem.

- Danielle, Melani és Luci. - Válaszolt. - 9-re kész legyél mert akkora érünk oda hozzád.

Ezzel lerakta a telefont. Hát végülis egy kis kikapcsolódás nem árt. - Gondoltam. Felkeltem és anyát megkérdeztem elmehetek-e. Adott egy kis pénzt mivel még nem kaptam fizetést. Amúgy is rám férne egy pár új ruhadarab hátha megint betéved a boltba Zayn. Hétfőn láttam először és utoljára. Ki tudja bejön-e többet a boltba. Nem szomorkodtam tovább mert elterelte a figyelmem az, hogy sietnem kell, mert ha nem a csajok nagyon leszidnak. Berohantam a fürdőbe gyorsan hajat mostam és ki sminkeltem magam. Mivel meleg volt odakint egy rövid zöld szoknyát vettem fel és egy fehér toppot és egy fehér papucsot. Anya felszólt nekem a lépcső alján állva, hogy 9. óra van. Felkaptam a táskám és lefutottam. Adtam anyának egy puszit és kirohantam az ajtón. A csajok ott vártak nagy vigyorral a képükön.

- Ugye, hogy elkészültél? - nevetett Melani.

- Igen és nem kell gúnyolódni. - Nyújtottam ki rá a nyelvem.

- Na és ti mit akartok venni? - Kérdezte Luci.

- Én valami csinit. - Mondtam.

- Úúú. - Hangoztak egyszerre a lányok.

- Csinit? Ki tetszik már? - Kérdezte Danielle.

Elkezdtem mesélni nekik, hogy az első napon találkoztam egy sráccal. Mindannyian álmélkodva hallgatták a történetemet és azt mondta Luci, hogy ez olyan mint egy tündérmese, amiben a herceg elhagyja a feleségét a szegény munkás lányért. Ezen nevettünk és már ott is voltunk a boltban. Rengeteg ruhát, cipőt felpróbáltunk. Már 2 órát töltöttünk a boltban amikor Melani mondta, hogy neki haza kell mennie. Kifizettük a cuccokat és kimentünk az utcára. Én vettem egy fekete mini ruhát és egy fekete magas sarkút. Melani egy farmer ruhát, Olivia 2 toppot és egy szoknyát és Luci egy szandát és egy pánt nélküli felsőt.

A járdán sétáltunk amikor megcsúsztam és elestem. A lányok elkezdtek nevetni a bénaságomon.  Én továbbra is a földön ültem amikor egy srác rohant oda hozzám. Felismertem, ő Zayn.

- Nagyon megütötted magad? - Nézett rám aggódóan.

- Nem, jól vagyok. - Mosolyogtam rá.

A kezét nyújtotta felém és felsegített. A csajok közben csak mosolyogtak és egymásra bámultak.

- Köszönöm. - Mondtam.

- Nincs mit.

- Nekünk most mennünk kell. - Mondta Luci.

Ezzel elmentek és kettesben hagytak Zaynnel. Amikor vissza néztem Zaynre ő csak újra elvigyorodott.

- Mi a neved? - Kérdezte.

- Abigal Harris, de szólíts nyugodtan Abbynek.

- Zain Malik vagyok, de szimplán csak a Zaynre hallgatok.

- Tudom. - Mosolyogtam.

Zayn kérdően nézett rám.

- A barátnőd a boltban így szólított. - Szomorúbb lett a hangom.

- Ja igen. Hát emlékszel még rám? - Csodálkozott.

- Hogyne emlékezék.. Még szé… - Hagytam abba a beszédet.

- Még.. mi? - Pimaszan kérdezett vissza.

- Elmegyünk sétálni? - Kérdeztem.

- Persze csak egy percet kérek, telefonálok egyet.

Úristen el sem hiszem, hogy pont Zayn segített és pont vele futottam össze. Biztos hallgathatom majd a csajokat. Nem ment olyan messze, hogy ne halljam a beszélgetést, legalábbis csak azt amit ő mond.

-  Szia Perrie… Figyelj ma nem tudok elmenni hozzád… Mert megígértem a haveroknak, hogy elmegyek felük edzeni… Dehogy fontosabbak… Jaj ne kezd már megint… Kibírhatatlan vagy néha szia.

Visszajött hozzám és elrakta a telefonját a zsebébe. Láttam rajta, hogy feszült, ez a csaj teljesen kikészíti.

- Minden rendben?

- Persze, csak Perrie.. - Mondta és lehajtotta a fejét.

- Hm.. tehát a haverokkal vagy? - Nevettem el magam.

- Hát.. Féltékeny típus. Jobb ha nem tud semmiről. - Mosolygott újra.

- Gyere menjünk. - Indult el előttem.

Sétáltunk kb. fél órát mire odaértünk egy pizzázóhoz. Zayn felment a lépcsőn és bement az ajtón, utána mentem és a pulthoz mentünk.  Megbeszéltük mit rendelünk és egy kinti asztalhoz leültünk. Végre kihozták a pizzát és elkezdtük enni. Már majdnem végeztünk amikor felbukkant Perrie. Odarohant hozzánk és felpofozta Zaynt.

- Ez neked a haverok? - Mutatott rám.

- Nyugodj meg. Csak egy pizzát ettünk meg. - Próbálta nyugtatni a hisztérikát.

- Csak egy pizza, mi? De én megverem ezt a r*bancot. - Fenyegetőzött és már szinte nekem ugrott.

- Fejezd be. Gyerekesen viselkedsz. Mindenki minket bámul, ülj le. - Próbálta csitítani a csajt.

- Nem. Szakítok veled. Soha többé nem akarlak látni. - Rohant el.

Zayn szinte lefagyott. Nem mondott semmit csak visszaült a székre. Annyira bűntudatom van, hogy miattam szakítottak, bár egy picit örülök.

- Sajnálom, ez az én hibám. Nem kellett volna eljönnöd. - Szabadkoztam.

- Nem! Ez nem a te hibád. Elegem van abból, hogy Perrie irányítja az életem.

Kifizettük a pizzát és Zayn elindult megkeresni a volt barátnőjét, én pedig leültem egy padra és még sokáig ültem ott, mert Zaynt vártam hátha visszajön. Már  teljesen besötétedett mikor már úgy voltam vele, hogy haza megyek, a sötétben megláttam egy alakot. Hirtelen megörültem, hogy Zayn jött vissza, de amikor egyre közelebb jött, vagyis dőlöngélt rájöttem, hogy nem Ő az. Gyorsan elkezdtem futni haza, de nem voltam elég gyors.