11. FEJEZET

Reggel ismét mentem suliba. Eddig elvoltam az osztállyal, tanárokkal és magával az iskolával is. Amikor beértem a terembe még alig voltak. Beszélgettem a csajokkal és pletykáztunk egy kicsit. Perrie belépett az ajtón és odajött hozzánk.

- Abby, beszélhetnék veled?

- Mit akarsz? - Kérdeztem flegmán.

- Négyszemközt. - Megfogta a karomat és arrébb rángatott.

- Mondjad, de gyorsan. - Sietettem.

- Mesélte Zayn, hogy mondtad neki, hogy osztálytársak vagyunk. Azt hiszed majd téged fog választani? Te egy senki vagy és erre Zayn is rájött. - Mondta gúnyosan.

- Ezt meg hogy értsem?

- Amikor elmondtad Zaynnek a szüleid véleményét róla ő nagyon kiborult. Akkor jöttünk vissza a városba és éppen meg akartam látogatni, amikor láttam, hogy egyedül sétálgat az utcájukba. Mindent elmondott és azt is, hogy már nem akar tőled semmit. - Mondta kárörvendően.

- Ha nem akar tőlem semmit miért nem szakított ő? - Kiabáltam.

- Mert nem akarta megbántani azt a törékeny kis lelkedet. - Gúnyolódott.

Erre nem válaszoltam csak lenéztem a földre és erőt gyűjtöttem. Visszanéztem Perriere és elkezdtem mosolyogni. Láthatóan nem tudta mire vélni a reakciómat.

- Nem bántotta meg. - Nevetve mondtam.

Igazából semmi jó kedvem nem volt, de ezt nem mutathattam ki. Becsöngettek és bejött a tanár is. Unalmasan telt el ez a nap. Perrie kiderül, hogy nem csak idegesítő csaj hanem nagyon okoskodó is. Minden egyes mondatába beleszólt a tanárnak. Amikor vége lett az utolsó órának elindultunk haza. Amíg vártam a buszt csörgött a telóm. Kivettem a zsebemből és Zayn volt az.

- Igen? - Szóltam bele.

- Szia. Zayn vagyok. - Válaszolt.

- Mit akarsz?

- Ma találkozzunk kérlek.

- Tanulnom kell.

- Abby Kérlek. - Könyörgött.

- Rendben. Gyere hozzánk 5-re.

Letettem a telefont mert jött is a buszom.

**

5 óra volt és Zayn meg is érkezett. Hallottam ahogyan anya kinyitja az ajtót és felkiabál a szobámba, hogy vendégem jött. Hát mit mondjak a szüleimnek még mindig nem a szívük csücske Zayn, de már elfogadták a helyzetet. Zayn lépteit hallottam a lépcsőn. Kopogtatott majd bejött.

- Szia. - Mosolygott.

- Mi ennyire vicces? - Kérdeztem undokan.

- Nem értem mi bajod van velem. Egyik nap még normális vagy a másik nap meg szakítasz velem.

Nem válaszoltam semmit csak az ablakomhoz léptem, majd kinéztem rajta. Csend volt a szobában pár másodpercig amíg el nem kezdtem beszélni.

- Kérlek, mond el mi is van pontosan köztetek.

- Semmi. Esküszöm, hogy nem jelent számomra semmit.

- Miért pont neki kellett elmondanod, hogy a szüleim nem szeretnek?

Nem szólt semmit csak a mobilját kezdte nyomkodni. Elvettem tőle és megnéztem mit csinált rajta. Egy sms-t olvasott ami Perrietől volt. *Csodás volt a tegnapi buli*

- Milyen buli? - Kiabáltam, majd ledobtam a telefont a földre.

- A bandánk első igazi fellépése. Csak elkísért.

- Engem nem is hívtál. - A szemeim egy pillanat alatt tele lettek könnyel.

- Mert az nap hajítottál ki.

Ismét csendben voltunk és csak az óra kattogása volt hallható. Tudja mennyire fontos nekem és tudja azt is, hogy imádom a bandát. Én továbbra is álltam vele szemben ő pedig az ágyon ült. Elgondolkodva bámultam magam elé amikor odaállt mellém és átölelt.

- Fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni. - Suttogta mély hangon.

Szembe fordultam vele és átöleltem én is. Sikerült vissza tartanom a sírást.

- Akkor el mondod mi van Perrievel? - Kérdeztem.

- Igen.. Újra Katyvel fenyegetőzött ezért elmentem vele egy randira.

- Micsoda?

- De semmi nem történt, csak Ebédeltünk.

- Hiszek neked. - Mondtam halkan.

Zayn szemei csillogtak és elkezdett mosolyogni. Nem tudtam, hogy most megcsókoljam vagy várjak amíg ő teszi meg.

- Szeretlek. - Mondtam halkan.

Ő válaszul elmosolyodott és megcsókolt. Ez volt talán a legjobb csókunk. Apa ekkor rontott be a szobámba. Elkezdett kiabálni, hogy iskola van és tanulnom kéne. Zaynnel egymásra néztünk és mind a kettőnk arcán az aggodalom látszott.

- Mit mondtam az előbb? - Kiabált apa.

- Jó rendben. 10 perc és megy. - Mondtam.

- Nem. Most azonnal el megy és nem jön vissza amíg suli van.

- De apa.. - Kezdtem bele, de félbevágott.

- Abby. Szobafogság. Kísérd ki szépen aztán pedig aludj! - Mondta szigorúan, majd lement a földszintre.

Zaynnel ismét egymásra néztünk és már nem az aggodalom, hanem a szomorúság tükröződött az arcunkon. Végre kezd minden jól alakulni erre apa közbelép. Odalépett hozzám és szorosan átölet.

- Minden rendbe jön. - Suttogta.

Kikísértem a kapuig és ott nem mertem megölelni, mert féltem, hogy anyáék látnak az ablakból.

- Akkor jó éjt és sajnálom.

- Neked is. Ne sajnáld, nem a te hibád. - Mosolygott.

- De. Nekem vannak csak ilyen szüleim. - Szomorodtam el.

- Előttem még sosem volt senkid? - Kérdezett halkan.

- Mi? De.. Még hogy nem volt.

Elkezdett kuncogni és a szemembe nézett. Olyan volt az arca, mint aki csak hallani akarja azt, amit ő már gondol.

- Jó.. Tényleg te vagy az első barátom. - Pirultam el.

- Annyira aranyos vagy. - Mondta kicsit félénken.

Az államnál fogva felemelte a fejem, majd megcsókolt. Elhúzódtam tőle, mivel azt hittem figyelnek. Búcsúzóul megöleltem és bementem az ajtón. A szobámba felfelé menet, fürdés közben és még elalvás előtt is azon gondolkoztam, hogy ő nem mondta, hogy szeret. Lehet Perrienek igaza volt és már nem érdeklem, vagy csak szimplán fiú és csak nehezen vallja be az érzéseit. A gondolataim sokaságában elnyomott az álom. Hajnali 3 felé a telefonom pityegésére ébredtem. Zayntől jött egy sms.

*Holnap reggel érted megyek, együtt kell lennünk amennyit csak tudunk. Én is szeretlek <3*