23. FEJEZET

- Nem tudom mit csinálnék, ha nem lennél mellettem. - Suttogtam, miközben az arcomat a mellkasába fúrtam.

- Próbálj meg egy kicsit pihenni. - Javasolta Zayn.

- Szerinted tudok aludni? - Förmedtem kicsit rá. - Ne haragudj nem neked szántam, csak..

- Semmi baj. - Mosolyodott el. - Legalább dőlj le.

- Nem, csak leülök pár percre, úgyis nemsoká világosodik.

Egy fal melletti székre leültem és a kabátomat összehajtva a falnak támasztottam, majd ráhajtottam a fejem. Becsuktam a szemem és az álmomban lejátszódó képkockák jelentek meg. Az agyamban párszor lepörgettem az eseményeket, majd elaludtam.

*Zayn szemszöge*

Szörnyű, ami a szüleivel történt. Abby teljesen kiborult és magát hibáztatja. Most elaludt a széken és olyan meggyötört az arca. Ráterítettem a kabátomat és arra se ébredt fel. Néha-néha mocorog, de semmi más. A nővér bejött az ajtón és kérdőn nézett rá.

- Kimerült. - Válaszoltam a fel nem tett kérdésére. - Hogy vannak a szülei?

- Az édesapja ébredezik, be szeretne menni hozzá? - Kérdezte.

Abby-re néztem, majd pár pillanatig gondolkoztam, hogy felébresszem-e. Végül úgy döntöttem, hogy igen.

- Pár perc és megyünk. - Mondtam a nővérnek.

- Rendben. - Ezzel ki is ment.

- Abby. Ébredj. - Rázogattam enyhén a vállát.

*Abby szemszöge*

Zayn halkan suttogott és ébresztgetett. Hírtelen nem tudtam mi történt, kellett pár pillanat, míg rendeződtek bennem a dolgok.

- Mi történt? - Kérdeztem.

- Felébredt apukát. Bemenjünk hozzá? - Kérdezte suttogva.

- Igen. - Pattantam fel a székről és már el is indultam az ajtó felé. - Merre is kell menni?

- Jobbra, aztán balra és a legutolsó terem.

Gyorsan besiettünk a kórterembe és megláttam apát, ahogyan kicsit még kábán néz körbe.

- Apa. - Mondtam a sírást vissza tartva.

- Kicsim. Mi történt? - Kérdezte összezavarodva.

- Nem emlékszel?

- Nem.

- Anyával autóbalesetetek volt és most korházban vagytok.

- Anya hogy van?

- Kómába esett. - Hajtottam le a fejem és szaporán pislogtam, hogy ne bőgjem el magam. - Figyelj.. Most egy ideig biztos bent kell maradnotok. Anya állapota még nem stabil. Az orvosok szerint még napokba is telhet, míg magához tér.

- Értem. - Felelte.

- Kisasszony. Most megkérném, hogy mennyen ki. - Utasított a nővér.

- Szia, apa. Vigyázz magadra. - Köszöntem el tőle.

 Zaynnel a korház lépcsőin mentünk le és némán meredtünk magunk elé. Nekem nem volt kedvem beszélgetni, ő pedig nem erőltette. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk hazafelé.

- Most nem szeretném, hogy velem gyere. - Mondtam komolyan.

- Nem. Nem hagylak egyedül. - Tiltakozott.

- Kérlek.

- Egy óra múlva átmegyek és nagyon vigyázz magadra. Zárd be az ajtót és ne engedj be senkit.

- Rendben.

Kiszálltam a kocsiból, majd bementem a házba. Bezártam magam mögött az ajtót, majd a földre rogytam és hangos zokogásba törtem ki. Kb húsz percig sírtam, aztán felkeltem és a konyhába mentem, ahol egy pohár vizet engedtem. Belekortyoltam, majd teljes erőmből a falhoz vágtam a poharat, ami apró üvegdarabokra tört. Lehajoltam és elkezdtem felszedegetni a földről őket, amikor az újamba fúródott egy és elkezdett belőle ömleni a vér. Gyorsan felálltam és papírtörlővel próbáltam leitatni a kezemet. Olyan furcsa érzés volt, ahogyan vérzik az újam. Melegség töltött el hírtelen és olyan nyugodtnak éreztem magam. A világ olyan békésnek tűnt és nem éreztem azt, hogy fájna a kezem. A falnak támaszkodva álltam, majd lecsúsztam és csak bámultam a törött poharat a földön, majd minden elsötétült.