3. FEJEZET

Amikor már teljes sebességemből futottam nagyon elfáradtam. Amikor hátra néztem a férfi még mindig a nyomomban volt. Lassult a futásom és nehezen vettem a levegőt. Amikor ismét hátra fordultam már nem láttam sehol az embert. *Végre leráztam.*- gondoltam magamban és megálltam pár percet pihenni. Egy másik férfi elkapta a csuklómat és szorosan magához húzott.

- Gyere játszunk egyet. - Nyöszörgött.

Dőlt belőle a pia szag. Ekkorra a társa is oda ért hozzánk. Egy kést vett elő a zsebéből és a nyakamhoz szegezte.

- Ha nem teszed azt amit mondok búcsút mondhatsz a csini buksidnak. - Fenyegetett.

- Kérem hagyjanak. - Mondtam elcsukló hangon.

Elkezdtek nevetni és a kést ledobták a földre. Nekinyomtak az egyik épület falának szinte tiszta erőből. Egyre jobban féltem. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Az utcán egy árva lélek sem mászkált. Az egyik támadóm telefonja megcsörrent ezzel egy pillanatnyi szabadságot nyertem és elrohantam onnan. A házunkhoz érve berohantam a kapun, majd becsaptam magam után a szoba ajtómat. Elkezdtem síni. Anya kopogtatott az ajtómon..

- Kicsim, minden rendben? - Kérdezett aggódóan.

- Persze, csak kicsit sokáig tartott a vásárlás. - Mondtam az első dolgot ami az eszembe jutott.

- Rendben. Menj el zuhanyozni és aludd ki magad. - Mondta, majd elment az ajtóm elől.

Újra elkezdtem sírni és csak azt vettem észre, hogy véres a paplanom. Ahogy megnéztem a karomat láttam, hogy van rajta egy vágás. Nem is éreztem amikor történt, biztos az ijedség miatt. Kimentem a fürdőbe és lezuhanyoztam, majd lefertőtlenítettem a sebet és bekötöztem. Visszamentem a szobámba és elaludtam. Tudtam, hogy anyáék ebédre is ott maradnak és mivel, hogy éhes voltam és otthon nem volt kaja, ezért elmentem a közeli gyorsétterembe. Úgy éreztem, mintha a szomszéd asztalnál ülők engem figyelnének, de úgy voltam vele, hogy csak az előző este miatt gondolok ilyenekre. Miután megettem az ebédemet úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni a parkba kiszellőztetni a fejemet. Már lassan 1 órája sétálgattam, amikor meghallottam egy kislány sírását. - Szia, kislány. Mi a baj? – Kérdeztem mosolyogva. - Elszöktem otthonról, mert anyukámmal összevesztünk és most nem találok haza. – Sírt tovább. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Hogy hívnak? - Katy. – Mondta sírós hangon. - Figyelj csak, Katy. Tudod a címeteket? - Kérdeztem tőle. Elég jól ismertem a várost és talán tudom merre lakik. - Robbinson utca 36. – Válasza lesújtott. Igen, hallottam már erről az utcáról, de még sosem mentem oda. Nem mertem. Nem a legjobb környéken van, de nem hagyhattam magára Katy-t sem. - Tudom, merre van. Gyere, hazaviszlek. - Tényleg? Köszönöm! – Mondta már mosolyogva és egy puszit adott az arcomra. 10 perc séta után már oda is értünk. Odakísértem Katy-t az ajtóhoz és búcsúzásul kaptam még egy puszit. Elindultam haza. Mit ne mondjak rettentően féltem. Két alak tűnt fel az utca végén és mutogattak felém. Elkezdtem szaladni, majd ők is. Hangosan nevettek, én sírtam. Amikor kiértem erről a környékről kezdtem megnyugodni, hogy talán leráztam őket. Sétálni kezdtem haza, de valamiért még most is úgy éreztem, hogy követnek. Körbenéztem, de senkit se láttam. Felvettem a fülesemet és zenét hallgattam, hogy ellazuljak. Már teljesen beleéltem magam a számban, amikor a szám elé tartottak valamit, amitől teljesen elkábultam. Amikor felébredtem egy nedves, koszos és büdös raktár épületben találtam magam. Két férfi közeledett felém. - Jó reggelt szépség. – Köszönt az egyik. - Jó aludtál? – Kérdezte a másik. Felismertem őket. Ők voltak azok, akik előző este üldöztek engem, de vajon mit akarnak pont tőlem? - Mit akarnak tőlem? – Kérdeztem idegesen. - Az nagyon egyszerű. – Lépett be egy nő. – Hagyd békén a pasimat! – Ordított rám. - Mi? Ohh.. – Ez a nő Perrie, Zayn barátnője. - Bizony. Perrie Edwards. – Nyújtotta a kezét és gúnyosan mosolygott. - Én nem fogok hozzád nyúlni. – Mondtam. - Chh.. Mintha érdekelnél. - Nem kényszerítheted Zayn-t, hogy téged szeressen, ha már ez nem így van. – Mondtam habozás nélkül. - De Zayn csakis engem szeret, és nehogy te akard megmondani, hogy mit csináljak! - Én nem mondom meg, csak ez már beteg, amit csinálsz. - Ha nem szállsz re Zaynről, akkor a kis Katy issza meg a levét. - Katy-t ne bántsd! - Ha leszállsz Zaynről akkor senkinek sem esik bántódása. - Rendben legyen. Most már elengedsz? - Arról ne is álmodj. Még játszunk egy kicsit. – Mondta sejtelmesen vigyorogva. - Azt majd meglátod. Jack, Josh gyertek ide! – Aha, szóval így hívják az embereit. A láncaimat néztem és eszembe jutott, hogy a hajamban vagy egy hajcsat, megpróbálhatok kiszabadulni. befordultam a fal felé és a fejemet a térdemre hajtottam, majd az ölembe vettem a lakatot és sikerült kinyitnom! Hátra pillantottam, senki sem figyelt rám. Gyorsan megfogtam a láncokat és lehajítottam a földre, majd elkezdtem szaladni. Ekkor észrevettek és utánam futottak. Szerencsére az egyik legjobb futó vagyok az osztályban, ezért bírtam a tempót, ellentétben Jack-kel és Josh-sal. Előszedtem a telefonomat és tárcsázni akartam valakit, de a könnyeim miatt nem láttam semmit és sikeresen beleszaladtam valakibe. - Elnézést. – Motyogtam. - Abby? – Felismertem a hangját. Zayn volt az. - Zayn! – Megörültem neki és a nyakába ugrottam. - Mi történt? Miért sírsz? – Kérdezte aggódva. - Semmi, csak rossz napom volt. – Nem akartam Zayn-nek elmondani az igazat, mert akkor biztos számon kérte volna a barátnőjét, aki amilyen egy szpihopata tényleg bántaná Katy-t. - Rendben. Holnap elmegyünk fagyizni? - Persze ez jól hangzik.. Vagyis nem érek rá. Figyelj Zayn, nem találkozhatunk többet. Bonyolult lenne elmagyarázni, de így lesz a legjobb. Ha most megbocsájtasz, haza kell mennem. Viszlát Zayn. – Mondtam és hazafelé vettem az irány. Egész úton sírtam. Hihetetlen, hogy megbírtam valakit ennyire kedvelni.