12. FEJEZET

Ahogyan Zayn megígérte reggel jött is értem. Szerencsére anyáék reggel korán elmentek, így nem kellett engedélyt kérnem arra, hogy a barátom elvigyen a suliba. Igen, még mindig kislányként kezelnek. Amikor beszálltam a kocsiba adtam neki egy csókot, amit rövidre terveztem, de elég sokáig tartott. Amúgy az út nagy része csendben telt, mindketten mosolyogtunk és majd kicsattantunk örömünkben, hogy végre minden jó. Aha, ez egészen a suliig tartott, ahol megpillantottam Perrie-t és hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Eszembe jutott, hogy úgysem fogja feladni. Úgyis fog találni egy olyan ürügyet, amivel megakadályozza a kapcsolatunkat Zaynnel. Perrie a csatlósaival együtt az autót nézte. Már úgy voltam vele, hogy nem bírok kibújni ez alól a szituáció alól, szóval még rá is tettem egy lapáttal, mielőtt kiszálltam a kocsiból megcsókoltam Zaynt.

- Délután érted jövök. – Mondta mosolyogva Zayn, miután ajkaink elváltak egymástól.

- Itt foglak várni kettőkor. – Mondtam mosolyogva.

- Mond, te mit nem értesz abból, hogy kopj le? – Rontott nekem Perrie.

- Én kopjak le? Nem én kényszerítek valakit arra, hogy randizzon velem. – Mondtam gúnyosan és úgy láttam, hogy ez eléggé meglepte Perrie-t.

- Én nem kényszerítek senkit. – Mondta sértődötten.

- Jajj, Perrie. Nem kell a színjáték. Mindent elmondott Zayn. Azt, hogy Katy-vel fenyegeted és ezért randizott veled.

- Én csak megemlítettem neki, hogy legyen óvatos. – Próbált finomítani a helyzeten.

- Aha, mert te pont olyan vagy. Tudod mit, szánalmas vagy. Nem bírod felfogni, hogy Zayn engem szeret és nem téged, ezért fenyegeted. Ráadásul még egy ártatlan kislányt is belekeversz ebbe az egészbe. – Amikor ezt kimondtam sokkal felszabadultabb voltam, de „sajnos” a társalgásunkat megzavarta a csengő, ezért ott hagytam Perrie-t hagy emésztgesse a szavaimat.

Már javában zajlott az óra, amikor is Perrie 15 perc késéssel beért.

- Elnézést. – Mondta alig hallhatóan.

- Nocsak, Miss Edwards, megosztaná velünk a késése okát? – Kérdezte szúrósszemmel Mrs Smith.

- Hát, elaludtam. – Amikor ezt kimondta azt éreztem, hogy bele kell szólnom, lehet, hogy rosszul tettem, de nem érdekelt.

- Ez nem igaz! – Kiáltottam fel.

- Tessék? – Kérdezte meglepetten a tanárnő.

- Perrie ma reggel már akkor itt volt, amikor megérkeztem, sőt még beszélgettem is vele. – Mondtam ki teljesen nyugodtan. Éreztem, hogy Perrie tekintete szinte lyukat fúr a hátamba.

- Hát, rendben. Miss Edwards ma még megbeszéljük a dolgokat.

- Rendben. – Mondta Perrie megszeppenten.

Az órák lassan és unalmasan teltek. De tényleg. Perrie most nem okoskodott, minden órán csöndben volt és még szünetekben sem hallottam azt az idegesítő hangját. Végül már azon kaptam magam, hogy sétálok ki a suliból és mehetek haza. Hihetetlen, hogy mennyire jó egy „Perrie-mentes” nap. Épp Oliviaval beszélgettem, amikor pityegett a telefonom, hogy üzenetem jött. Boldogan néztem meg, hiszen Zayn írt.

„ Kicsit késni fogok, mert tolódott a megbeszélés, de megyek, amint tudok. Zayn.”

„ Rendben. Itt várlak a suli előtt. Abby xx.”

Olivianak el kellett mennie, mert táncórája lesz, szóval ott maradtam egyedül. Éppen a zenelejátszómon kerestem valami dalt, amikor megpillantottam Perrie-t. Igazából bocsánatot akartam kérni azért, amiért órán beköptem, ezért hirtelen felindulásból odahívtam.

- Perrie! – Kiáltottam oda, ő pedig zavartan odasétált.

- Igen? – Kérdezte.

- Szeretnék bocsánatot kérni, amiért órán beköptelek. – Mondtam megbánóan. – Úristen, te sírtál? – Kérdeztem meglepetten.

- MI?! Dehogyis. – Mondta, majd lesütötte a szemét és elkezdte a szemét dörzsölni.

- Nézd, tudom, hogy nem vagyunk valami jóban, de mégis miért sírtál? Ugye nem ez miatt a késős dolog miatt?

- Nem, nincs köze ahhoz, csak részben. – Kérdőn néztem rá, úgyhogy folytatta. – Igazából azért késtem, mert amiket reggel mondtál az teljesen igaz és átgondoltam ezt az egészet és rájöttem, hogy Zayn már nem szeret, de mellette biztonságban érzem magam és nem akartam elveszíteni, de rájöttem, hogy ez már csak erőltetés, semmi értelme folytatni, szóval én kérek bocsánatot, amiért eddig így viselkedtem veled. – Mondta, majd lesütötte a szemét Teljesen lesokkoltak a szavai. Biztos, hogy ő Perrie vagy nem lehet, hogy kicserélték az ufók?

- Hát, értem és megbocsájtok. – Hebegtem. – De nem tudom elfelejteni azt a sok szörnyűséget, legfőképpen azt az éjszakát.

- Igen, tudom. Ne haragudj. – Vajon mennyiszer kér még bocsánatot? – Ja és ne aggódj, Katy-nek nem lesz bántódása.

- Na, ennek örülök, de nem is hagytam volna, hogy bántódása essen. – Beszélgetésünket Zayn érkezése szakította meg, aki dudált. – Most mennem kell. Viszlát holnap, Perrie! – Mondtam és Zaynhez siettem, akink adtam egy gyors csókot.

- Hogy-hogy Perrie-vel beszélgettél? Bántott, megfenyegetett? – Kérdezte mérgesen.

- Nem, nem. Erről szó sincs. Sőt..

- Akkor? – Kérdezte felvont szemöldökkel.

- Bocsánatot kért. Mindenért. – Mondtam boldogan.

- Perrie? Bocsánatot kért? – Kérdezte meglepetten.

- Igen. Elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy közénk akart állni.

- Na hát erre nem számítottam.

- Én sem. Annyira boldog vagyok! Végre leszállt rólunk.

- Én is nagyon! – Mondta Zayn, majd magához húzott és megcsókolt. – Sokat kell holnapra tanulnod?

- Hát, nem kell semmit. Miért? – Kérdeztem kíváncsian és közben repestem a boldogságtól.

- Elmehetnénk egy cukrászdába ünnepelni. Mit szólsz?

- Menjünk! – Egymásra mosolyogtunk, majd elmentünk a közeli cukrászdába és vettünk egy mini tortát.