Sziasztok!
Mivel egy jó ideje nem írtatok semmilyen hozzászólást/véleményt ezért azt akarjuk megkérdezni, hogy szeretnétek-e, hogy folytassuk a blogot? Mi nagyon szívesen írjuk és eleinte kaptunk pár kedves kommentet amiknek nagyon-nagyon örültünk!:) Mostanában amikor felkerült egy-egy új rész nem kaptunk visszajelzéseket és ezért azt sem tudjuk, hogy tetszik-e nektek, vagy nem.:/ Arra kérlek meg titeket, hogy egy pár szóban írjátok le eddig a véleményeteket! :)
Köszönjük!:) ♥

17. FEJEZET

- Hogy érted azt, hogy hazudott? És honnan tudod? - Kérdeztem.

- Azt mondta Harry, hogy nem az a gyerek apja akit Perrie mondott neki.

- Akkor meg ki? Zayn, akkor te vagy az? - Kérdeztem idegesen.

- Nem! Kizárt dolog. - Válaszolt határozottan.

- Miért vagy ebben annyira biztos?

- Mert.. az vagyok. - A hangja egyre elcsendesedett.

A kocsival nagyon gyorsan hajtottunk. Pontosan azt se tudtam, hogy hova megyünk. Bekanyarodtunk az utcánkba, majd megálltunk a házunk előtt.

- Nem! Veled megyek. - Mondtam teljesen határozottan.

- De már késő van. - Próbált lebeszélni Zayn.

- Nem érdekel. Menjünk. - Adtam neki az utasítást.

Megfordultunk majd újra elindultunk és egy nagyon szép ház előtt parkoltunk le. Zayn kiszállt a kocsiból, majd becsapta az ajtót. Nem tudtam, hogy ki háza ez, de volt egy sejtésem. Próbálta kinyitni a kaput, de zárva volt. Elővette a telefonját, majd tárcsázni kezdett rajta. Ekkor már én is kiszálltam a kocsiból és odamentem mellé. Harryt hívta, hogy jöjjön. Igen ez Perrie háza volt.

- Perrie, gyere ki! - Kiabált be Zayn.

Nem jött válasz, pedig a házban égtek a villanyok. Zayn kiáltott még párszor, majd elindult a sötétségbe. Nem tudtam hova megy, de követtem, mert nem mertem egyedül maradni. Az utcán nem volt világítás. Amikor egy ideje már mentünk megláttam egy sötét alakot előttünk. Megijedtem, mert nem tudtam ki mászkálhat ilyenkor az utcán. Amikor közelebb értünk egymáshoz akkor megnyugodtam, mert csak Harry volt az.

- Nem jön ki a házból a kis kamuzós.

- Nyugi, Zayn. - Próbálta nyugtatni Harry.

* Zayn szemszöge*

Mi a baja Perrie-nek? Miért kell hazudnia folyamatosan? Teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyerek nem az enyém. Abby elhiszi minden szavát és azt hiszi megcsaltam. Sose tenném ezt meg vele. Abby teljesen más mint a többiek. Belé igazán szerelmes vagyok. Nem hagyhatom, hogy ilyen hazugság miatt szakítson velem.

- Abby! Ülj be a kocsiba, mindjárt jövök. - Mondtam neki.

- Miért? - Kérdezett aggodalmasan.

- Mert jobb, ha te nem vagy jelen a beszélgetésnél. Perrie hátha így elmondja az igazat.

- De.. - Elcsuklott a hangja.

- Mindjárt jövünk, csak megbeszéljük. - Nyugtattam.

Odamentem hozzá, majd szorosan magamhoz öleltem. Nagyon ideges volt, mert még az ölelésemben is éreztem ahogyan remeg.

Harry-vel bementünk a házba és elkezdtünk beszélgetni Perrie-vel.

- Miért hazudtál? - Kérdeztem.

- Nem hazudtam.. csak..

- Csak mi? - Vágott közbe Harry.

- Perrie kérlek, mond el mi az igazság. Mindketten tudjuk, hogy nem lehetek a gyerek apja.

- Rendben. Az igazság az, hogy nem vagyok terhes.

- Mi-micsoda? - Kérdeztük Harryvel egyszerre.

- Csak kitaláltam.

- Miért? - Kérdeztem.

- Mert annyira rossz volt látni, hogy boldogok vagytok. Olyan hírtelen szakítottunk. - Kezdett bele..

- Ne! Kérlek fejezd be! Sajnálom, de én Abbyt szeretem. - Vágtam bele a mondandójába.  

- Elfogadom. Sajnálom, hogy ismét bezavartam köztetek. Megbocsájtotok?

- Persze.

Kimentünk a kocsihoz, ahol már Abby idegesen járkált a kocsi mellett. 

NEM TELJES!! SAJNÁLJUK, CSAK MOST MIND A KETTŐNKNEK ELÉGGÉ ZŰRÖS AZ ÉLETE. IGYEKSZÜNK BEFEJEZNI ÉS KÖSZÖNJÜK A TÜRELMET! :) 

16. FEJEZET

Zayn felajánlotta, hogy hazavisz. Elfogadtam a kedves gesztusát és elindultunk. Annál az utcánál tartottunk ahol le kellett volna fordulnunk, de nem tettük meg.

- Öhm.. Zayn. Itt kellett volna bemenni. - Mondtam kicsit zavartan.

- Tudom, de remélem nem baj, ha teszünk egy kis kitérőt. - Mosolyogott.

- Hová megyünk? - Kérdeztem kíváncsian.

- Az titok. Majd meglátod. - Válaszolt közömbösen.

- Na, de kérlek. Mondd el. - Próbáltam a lehető legaranyosabban kérlelni.

- Nem. - Válasza határozott volt.

A kezeimet összefontam magam előtt és mérgesen néztem kifelé az ablakon.

- Nálam a durcázásod nem jön be. - Mondta halkan.

Válaszul csak megrántottam a vállam, jelezve, hogy nem érdekel.

Már elhagytuk a várost és már a házak is elfogytak. Kezdtem nagyon kíváncsi lenni, hogy hová mehetünk. Befordultunk egy földútra, majd hamarosan meg is álltunk.

- Hol vagyunk? - Kérdeztem.

Zayn csak kiszállt a kocsiból és kinyitotta nekem az ajtót.

- Gyere. - Nyújtotta felém a kezét mosolyogva.

- Most már tényleg elárulhatnád, hogy hol vagyunk.

- Csak gyere. - Átölelte a csípőmet és magához húzott.

Szorosan egymás mellett sétáltunk egy rétig. Amikor megláttam teljesen elcsodálkoztam.

- Ezt te csináltad? - Kérdeztem el ámulva.

- Persze, hogy én.

- És miért?

Zayn elmosolyodott és szembefordított magával.

- Azért mert fontos vagy nekem.

Ezt a mondatot hallva akaratlanul is könnyes lett a szemem.

- Sajnálom, bíznom kellett volna benned. - Hajtottam le a fejem.

- Hogy lehetsz ilyen butus, hisz tudod, hogy sosem csalnálak meg.

- Tudom.

Lábújhegyre álltam és egy puszit nyomtam az arcára aminek hatására sikerült zavarba hoznom.

- Akkor tetszik ez a meglepetés piknik? - Kérdezett mosolyogva.

- Igen, nagyon tetszik!

Leültünk a plédre és elkezdtünk enni. Nagyon aranyos szendvicseket készített és még sütit is hozott.

- Ezeket te csináltad? - Kérdeztem, miközben a kajára mutattam.

- A szendvicseket én, de a sütiket vettem. - Válaszolt halkan.

- Egészen biztos, hogy vetted? - Mondtam incselkedően.

- Na jó. Én sütöttem őket, de el ne mond senkinek, hogy tudok sütni!

- Nahát Malik! Neked aztán vannak meglepetéseid. - Viccelődtem vele.

- Nem vagyok rá büszke.

Zayn elkezdte babrálni a szalvétája szélét zavarában. Amikor megláttam, hogy kényelmetlen neki a helyzet megfogtam a kezét nyugtatás képpen.

- Szerintem nagyon aranyos, hogy ilyet is tudsz. - Mosolyogtam.

- Aranyos, de nem férfias. - Válaszolt durcásan.

Néhány percig csendben voltunk és csak magunk elé bámultunk. Megfogtam egy sütit és Zayn szájához nyomtam.

- Hé! Ezt miért kaptam? - Csodálkozott.

Az arcát beterítette a csoki és a porcukor amitől még aranyosabb lett.

- Olyan vagy mint egy falánk kisgyerek. - Mutattam rá miközben nevettem.

- Óó igen?

Megfogta a csuklómat és magához rántott, majd megcsókolt. Amikor már kellő képpen csokis voltam az arcomat kezdte puszilgatni.

- Ne, elég. Hagyd abba! - Parancsoltam rá.

- Most ki a kisgyerek? - Mondta, miközben az arcát törölgette.

- Még mindig te. Nézz magadra. Nem tudod elviselni, ha győzök. - Nyújtottam ki a nyelvem.

- Nem. Nem te győztél. - mondta sejtelmesen.

- Ezzel most mit akarsz mondani? - Kérdeztem.

Zayn felemelt egy süteményt a tálcáról és elkezdte nézegetni. Tudtam mit akar és ezért felálltam, majd futni kezdem. Ő azonnal utánam indult és elég hamar utol is ért. Hátulról átölelt és felemelt. Visszavonszolt a plédre és lefektetett. Lefogta a lábaimat és a kezeimet úgy, hogy neki még maradt egy szabad keze.

- Zayn eszedbe ne jusson. - Veszekedtem rá.

- Már eszembe jutott. - Gúnyolódott.

A süti ismét feltűnt a kezébe és egyre közelebb tette hozzám.

- Nem mered megtenni.

- Komolyan? - Majd az orromhoz nyomta a csokis finomságot.

- Ez nem volt szép. - Sértődtem meg.

- Most olyan vagy mint egy kislány, aki nem tud betelni a sütivel. - Kacsintott rám.

- Te olyan szemét vagy Zayn. Engedj el. - Parancsoltam rá.

- Rendben sajnálom.

Elengedett és segített felkelni. Amikor szembe néztünk egymással egy pimasz vigyor jelent meg az arcán.

- Most mi olyan vicces? - Kérdeztem kíváncsian.

- Most a szokásosnál is édesebb vagy. - Mosolygott.

- Miért? Ja értem. Na drága Malik. Te sem maradsz ki a jóból.

Zayn arcán láttam, hogy nem érti mire célzok. Elmosolyodtam majd megcsókoltam. Amikor elhúzódtam tőle Ő felemelt majd újra megcsókolt.

- Szeretlek. - Suttogtam halkan.

- Én is nagyon. - Válaszolt azonnal.

Ez a délután csodálatos volt és teljesen elfeledkeztem minden problémáról az életemben.

- Köszönöm ezt a csodás pikniket Mr. Malik. - Teljes komolysággal mondtam el ezt a mondatomat.

- Nagyon szívesen drága Abigal.  - A hangja elmélyült.

Egymásra néztünk majd elkezdtünk nevetni.

- Gyere, hazaviszlek. - Biccentett a fejével miután összepakoltuk a cuccokat.

- Köszi.

Beszálltunk a kocsiba és elindultunk visszafelé. Viccelődtünk és egy csomót nevettünk az úton amikor Zaynnek megcsörrent a telefonja. Félre álltunk a kocsival, hogy megtudja nézni ki hívja..

- Halló? - Szólt bele Zayn.

"Harry? Mi az?.... Hogy micsoda?.... De akkor miért hazudott?.... Honnan veszed?.... Rendben ma átmegyek."

- Mi történt? - Kérdeztem idegesen.

- Harry volt az. Perrie hazudott a gyerek apjával kapcsolatban.

15. FEJEZET

Rémes éjszakám volt. Egész éjjel sírtam, sírtam és sírtam. Nem csodálom, hogy reggel úgy néztem ki, mint egy zombi. Amikor kimásztam az ágyból lementem a konyhába és úgy döntöttem, hogy csinálok egy kávét. Pechemre anyuék még otthon voltak és természetesen észrevették rajtam, hogy valami gond van.

- Kicsim, mi a baj? Olyan sápadt vagy, talán beteg vagy? – Kérdezte aggódva anya.

- Nincs semmi baj, csak ne jól aludtam.

- Talán az miatt a fiú miatt sírtál? – Kérdezte gyanakodva apa.

- Apa, Zaynnek hívják és akár tetszik akár nem ő a barátom… elméletileg. – Feleltem elcsukló hangon.

- Elméletileg? – Kérdezte meglepődötten anya. – Összevesztetek?

- Igazából nem vesztünk össze, csak fogalmam sincs, hogy mi van. – Feleltem kissé indulatosan.

- Ó, kamaszkori problémák. Amikor nem tudod, hogy mi történik körülötted és… - Nosztalgiázott anyu, de közbe vágtam.

- Nem kamaszkori probléma. Nem is tudjátok, mi van, beleszóltok az életembe, leszóljátok a kapcsolataimat és tudjátok mit, kicsit sem ismertek! Nem kell játszani az aggódó szülőt, eddig is megvoltam, ez ezután is így lesz! – Mondtam idegesen, majd felrohantam az emeletre.

Készülődés közben azon gondolkoztam, hogy talán kicsit durva voltam a szüleimmel, hiszen ők csak értem aggódnak, nem rajtuk kéne levezetnem a feszültséget. Amikor kész lettem lementem, de senkit sem találtam már otthon, így elindultam a suliba. Igen, gyalog. Nem hívtam fel, nem üzentem neki, gondoltam Perrie úgyis elmondja neki, hogy mi történt. Lassan sétáltam a szürke, őszi időben a suli felé. A suli előtt diákok álldogáltak, de nekem most semmi kedvem sem volt beszélni senkivel. Főleg nem Perrie-vel. De mivel egy osztályba járunk, aminek tegnap ilyenkor még örültem, így elkerülhetetlen a találkozás.

Padra hajtott fejjel hallgattam zenét, amikor éreztem, hogy valaki megérinti a vállam, így kihúztam a fülemből a fülesemet és felnéztem. Perrie állt előttem. Ki gondolta volna.

- Szia Abby! Beszélhetnénk? – Kérdezte félénken.

- Azt hiszem nekünk nincs miről beszélnünk, a lényeget tudom és kész.

- De nem tudsz mindent. Ez az egész bonyolult. – Kezdett magyarázkodni.

- Mi ebben olyan bonyolult? Zaynnel voltál, pedig tudtad, hogy én vele járok, és most terhes vagy. Végül is, neked nem számított, hogy kivel van Zayn, mert akkor egy kis kavarógép voltál. De mindenhez két ember kell, szóval nem csak a te hibád, hanem Zayné is.

- Kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam.

- Nem érdekel a magyarázkodásod! – Amikor ezt kimondtam becsöngettek és elkezdődött az óra.

A nap hátra lévő részében a csajoknak sikerült elvonni a figyelmemet erről az egészről, mert természetesen velük is megosztottam, hogy mit történt és szerencsére többször Perrie sem próbálkozott velem beszélni.

Dél körül kaptam egy üzenetet, Zayntől.

„ Hogy-hogy reggel nem voltál a ház előtt? Ugye nem betegedtél le?”

Nem válaszoltam. Egyszerűen nem volt kedvem vele beszélni. De az azért meglepett, hogy Perrie nem szólt Zaynnek erről az egészről. Miután az utolsó óráról kicsöngettek indultam haza. Vagyis indultam volna, de feltartottak. Zayn állt meg mellettem az autójával.

- Abby! Abby! Állj már meg! – Kiabált utánam, mire én mérgesen megfordultam.

- Mi van? – Kérdeztem idegesen.

- Ezt én is tudni szeretném.

- Te?

- Igen, én. Miért viselkedsz ilyen furcsán? Nem vártál meg reggel és most sem. Mi történt? Talán valami rosszat csináltam? – Kérdezte zavartan.

- Á, nem. Használd az eszedet és megtudod. – Kérdőn nézett felém. – Hagyjuk, majd rájössz.

- Mi? Abby állj már meg és beszélj normálisan.

- Zayn, komolyan nem tudod? – Kérdeztem meglepetten.

- Mit kéne tudnom?

- Hogy Perrie terhes!

- Persze, hogy tudom. - Válaszolta nyugodtan és én meglepődötten néztem rá. - Hiszen te is tudod.

- Igen és ezért vagyok dühös, mert... - Nem hagyta Zayn, hogy befejezzem.

- Hé, Perrie állj csak meg! – kiáltott oda Zayn Perrie-nek, aki zavartan odasétált hozzánk. – Mondjuk el Abbynek együtt.

- Mi? Nem érdekel, ahogy bevalljátok, hogy milyen boldogok vagytok, hogy gyereketek lesz. - -Mondtam undokon.

- Egész délelőtt azt próbáltam elmondani, hogy a gyerekem apja nem Zayn, de nem hagytad, hogy ezt megtegyem! Lehet, hogy gonosz vagyok és bevallom, hogy igen, miután Zayn megismert téged, utána is bepróbálkoztam nála, de ő elküldött, mert téged szeret Abby.

- Úristen Perrie, ne haragudj! De hülye vagyok! Sajnáom, bíznom kellett volna benned. – Mondtam a könnyeimmel küzködve.

- Nyugi, Abby. Megbocsájtok.

- Köszönöm! – Mondtam boldogan és megöleltem.

- Khmm… Abby ugye tudod, hogy sohasem csalnálak meg? – Kérdezte Zayn.

- Persze, hogy tudom! Sajnálom, bíznom kellett volna benned! – Mondtam és hosszasan megcsókoltam. Azt hiszem elég hosszú csók lett, mivel amikor elváltunk egymástól Perrie már nem volt ott.

14. FEJEZET

- Nyugi van Zayn. Csak beszélgetünk. – Mondta Harry.

- Te ezt beszélgetésnek nevezed? – Kiabált Zayn. – Azonnal engedd el Abby-t!

- Nem irányíthatod te az ő életét! Azt csinál, amit akar! Nem tudom drága Zayn, hogy feltűnt-e, de Abby felnőtt nő, aki el tudja dönteni, hogy mit akar… és kivel. – Mosolyodott el gúnyosan Harry.

- Fejezd be a gyerekeskedést. – Mondta Zayn.

- Nem tudom, hogy kettőnk közül ki a gyerekes. Nem én nem hagyom Abby-t továbblépni.

- Abby velem akar lenni. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgunkat, így is eleget szenvedtünk a kapcsolatunkért.

- Jajj, de szomorú. Zayn nem adnál egy zsepit? – Gúnyolódott Harry.

- Harry, szánalmas vagy. Nem értem minek kellett ennyit innod. – Mondta Zayn.

- Persze, persze. Te vagy a jó fej, a csodás, a lányok álma. Ahogy egyre sikeresebbek leszünk, te egyre beképzeltebb leszel! – Na, és most szakadt el a cérna. Láttam Zaynen, hogy már nagyon ideges. Ennek nem lesz jó vége.

- Fiúk fejezzétek már be! – Kiáltottam rájuk, de szerintem meg se hallották.

- Te meg amióta megláttad Abby-t csorgatod utána a nyálad, mikor ő világosan megmondta, hogy csak barátok vagytok, de nem neked minden kell! Azzal a kevés kis eszeddel felfoghatnád végre! – Kiabálta Zayn.

- Nekem legalább van annyi eszem, hogy egyszerre nem két csajjal kavarok! Apropó hogy van Perrie? Gondolom, még most is beszélsz vele. – Kérdezte Harry gúnyosan.

- Képzeld, nem beszélek vele, mert még ő is felfogta, hogy ne zaklasson minket!

- Aha, mert Perrie pont olyan, hogy nem fog zaklatni!

- Megmondta, hogy nem fog! Elég őszintének tűnt és azt hiszem, hiszek neki! – Mondta Zayn.

- Majd meglátjuk. – Mondta Harry sejtelmesen.

- Harry fejezd be! – Mondta Zayn.

- Mit is? – Kérdezte Harry önelégült vigyorral.

- Ne mond el! – Kiabált Zayn.

- Mégis mit ne mondjak el? Azt, hogy Perrie terhes? De hisz ezt Abby is biztos tudja, hiszen mindent megbeszéltek, vagy nem? – Kérdezte Harry gúnyos vigyorral az arcán.

- Elég fejezd be! – Mondta Zayn. – Abby, ez nem igaz, ne higgy neki, csak szét akar választani minket!

- Már nem tudom, mit higgyek. - Mondtam a könnyeimmel küszködve.

- Te barom, Abby-t ebbe ne keverd bele! – Kiabált Zayn Harryvel.

- De azt, hiszen van jogom beleszólni, hiszen rajtam megy a vita! – Kiabáltam már én is.

- Nem tehetek róla, hogy ez a barom ilyen gyerekes! – Mondta Zayn.

- Oh Zayn nagyon tévedsz! Mindketten gyerekesek vagytok! Harry, nézz magadra, hogy hova süllyedtél! Direkt elrontod a fellépéseket, amibe a többiek munkája is benne van! És most mi vagy? Részeg vagy Harry! És Zayn, te meg lesüllyedtél az ő szintjére és vitáztál vele. Komolyan milyen barátok vagytok? Összevesztek egy lány miatt? – Mondtam sírva.

- Abby, én…

- Harry, nem érdekel.

- De én sajnálom! Tényleg. Tudod, hogy sohasem tennék neked olyat, amit nem akarsz. – Folytatta tovább Harry.

- Harry, Abby azt mondta, hogy nem érdekli! – Védett meg Zayn.

- Zayn nem kell megvédened engem. Felnőtt vagyok. Tudok beszélni, szóval nincs szükségem tolmácsra! De most jobb lesz, ha hazamegyek.

- Hazaviszlek. – Ajánlotta fel Zayn.

- Nem. Inkább sétálnék, ki kell szellőztetnem a fejemet.

- Nem akarom, hogy bajod essen, hadd menjek veled. – Kérlelt Zayn.

- Érdekes, az elmúlt fél órában mindketten elfeledkeztetek arról, hogy itt vagyok, csak egymással vitáztatok! – Mondtam mérgesen.

- Sajnáljuk Abby. – Nem válaszoltam rá semmit, csak hazaindultam.

***

Miután megfürödtem és elvégeztem a szokásos dolgokat nem hagyott nyugodni az, amit Harry mondott, lehet csak részeg volt, de a mondás is úgy tartja, hogy a részeg és az ideges ember mond igazat. Na, ma este Harry mindkettő volt. Hirtelen ötlettől vezényelve előszedtem a telefonomat és tárcsáztam Perrie-t.

- Halló? - Szólt bele a telefonba.

- Szia Perrie, én vagyok az, Abby.

- Szia Abby! Mi újság? Milyen a buli? – Kérdezte kedvesen.

- Már eljöttem.

- Miért? Mi történt?

- Hát ez hosszú. Most csak egy kérdésem lenne.

- Kérdezd nyugodtan.

- Tényleg igaz? – Kérdeztem könnyeimmel küzködve.

- Mi?

- Hát, hogy te terhes vagy? – Amikor ezt megkérdeztem óriási gombócot éreztem a torkomban.

- Abby, én nagyon sajnálom.

- Mikor lettél terhes? Mielőtt idejöttem vagy utána?

- Utána. – Ennyi. Kinyomtam a telefonomat és egész éjszaka sírtam.

13. FEJEZET

Amikor megettük a tortát úgy döntött Zayn, hogy ismét elvisz egy bandapróbára. Rácsörgött a fiúkra és megdumálta velük. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Út közben felhívtam anyát, hogy Zaynnel vagyok és később érek haza. Nem repesett a boldogságtól. Megálltunk a ház előtt és bementünk a garázsba. Mi értünk oda utoljára, mindenki csak ránk várt. Oda mentem mindegyik fiúhoz és megöleltem őket. Harryt kicsit zavarba hoztam ezzel a gesztusommal. A próbán minden rendben volt, a fiúk nagyszerűek voltak.

**

Otthon éppen élveztem a semmit tevést, amikor csörgött a telóm.

- Igen? - Szóltam bele.

- Szia szépségem. - Válaszolt egy ismerős hang.

- Harry. - Kiáltottam bele izgatottan.

- Holnap este bulit tartunk nálunk. Van kedved eljönni? - Kérdezte.

- Igen. - Vágtam rá. - De.. A szüleim nem biztos, hogy engednek. - Folyatattam szomorúan.

- Nem baj. Majd kiszöksz. - A Hangján hallottam, hogy mosolyog.

- Rendben. - Vágtam rá.

**

Pétek reggel. Utolsó nap a héten mikor suliba kell menni. Amikor megszólalt az ébresztőm azonnal kipattantam az ágyból. Izgatott voltam a ma este miatt. Amikor teljesen elkészültem elindultam a buszhoz. Zayn megállt a kapunkban és leengedte az ablakot.

- Pattanj be, elviszlek. - Mosolygott.

- Rendben. - Szálltam be a kocsiba és nyomtam egy csókot rózsaszín ajkaira.

Csendben voltunk mindketten. Megállt a suli előtt és én kiszálltam a kocsiból. Elköszöntem tőle, majd besétáltam a kapun. Az egész nap unalmas volt, mint a legtöbb. Délután Harry jött értem, mert azt beszéltük meg, hogy eljön hozzánk. Felmentünk a szobámba és ruhákat kezdtünk válogatni nekem estére. Harry mindre azt monda, hogy nagyszerű és csinos.

- De nem vehetem fel mindet. - Dobtam hozzá az egyik ruhát.

- Hm… Inkább ne vegyél fel semmit. - Jegyezte meg halkan.

- Vicces. - Nevettem.

- Komolyan mondtam.

Harry felállt az ágyról, majd odajött hozzám. Megfogta az állam és mélyen a szemembe nézett. Lassan közeledni kezdett felém, majd megcsókolt. Először lassabban, majd egyre vadabbul kezdtünk el csókolózni, míg le nem állítottam magunkat.

- Ezt nem szabad. - Mondtam elhaló hangon.

- Ugyan miért? - Kérdezte miközben a karomat simogatta.

- Mert én Zaynnel vagyok. - Léptem el tőle.

- De Zayn is megcsalt, nem? - Kérdezett.

- Csak egy randi volt és te ezt nem érted.

- Dehogy nem. A randin nagyon jól érezték magukat. Legalábbis a búcsújukkor biztosan. - Gúnyosan mondta.

- Hogy érted ezt?

- Zayn elég szenvedélyesen csókolta meg Perriet amikor kijöttek a házukból.

Kirohantam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Nekidőltem az ajtónak és lecsúsztam a földre. A fejemet a térdeimre tettem és elkezdtem sírni. Arra gondoltam, hogy Zayn miért nem mondta el, ha valóban ez történt? Harry miért hazudna ebben? A gondolataimat Harry zavarta meg a kopogtatásával.

- Jól vagy? - Kérdezte aggódóan.

- Persze.

- Kérlek engedj be.

- Nem.

- Kérlek. - Könyörgött.

Elfordítottam a zárban a kulcsot, ezzel beengedve őt. Amikor belépett az ajtón én csak ott álltam a tükör előtt. Mögém lépett és átölelt.

- Sajnálom. - Suttogta.

Szembe fordultam vele és átöleltem, olyan szorosan amennyire csak tudtam. Lábúj hegyre álltam és megpusziltam a homlokát.

- Köszönöm hogy te itt vagy nekem. - Mondtam halkan.

**

Kiválasztottunk egy viszonylag rövid, fekete ruhát a bulira. Semmi kedvem nem volt elmenni, de otthon szomorkodni se jobb. Beszálltunk Harry kocsijába és elindultunk. Egy másik városba mentünk át, amire nem számítottam. Amikor bementünk és körbenéztem alig voltak ismerős arcok. Harry átölelte a csípőm és elindultunk a srácok felé. Zayn is ott ült közöttük, akit láthatóan meglepett a jelenlétem.

- Abby miért van itt? - Kérdezte Harrytől.

- Zavarlak? - Léptem közelebb Zaynhez.

- Mi? Dehogy, csak nem hittem, hogy szeretsz bulizni. - Magyarázkodott.

Csókért hajolt amit én csak egy puszival intéztem el. Dühös voltam, rá, de nem mutattam ki, mert nem tudtam mi az igazság. Arra gondoltam, hogy ezt megkérdezem magától Perrietől. Harry megfogta a karomat és a tánctérre húzott. Mielőtt elmentem vele, Zaynre néztem aki egy picit bólintott.  Már teljesen belejöttünk a táncolásba amikor közelebb húzott magához.

- Gyere ki velem. - Mondta.

Elindultunk a kijárat felé. Nem tudtam mit akart. Amikor kiléptünk az ajtón, becsapta maga után. A falnak nyomott majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Lefagytam teljesen, nem tudtam mit csináljak.

- Harry, ne. - Próbáltam megállítani.

- Abby kérlek. Ne hagyd, hogy tovább szenvedjek. - Nézett rám könyörgően.

- Nem lehet,sajnálom.

Ajkait az enyémekre tapasztotta. Próbáltam eltolni magamtól, de nem ment. Megharaptam az alsó ajkát és abbahagyta.

- Kérlek ne csináld! Nem tehetem tudod. Én Zaynt szeretem. - Magyaráztam.

- Nem kell megtudnia. Én biztos nem mondom el.

Én a falnak voltam dőlve, míg Harry a két kezével a fejem mellett támaszkodott. Harryvel mindig másabb voltam. Őt nem tudom elképzelni s pasimnak. Ő a legjobb barátom, ez így van rendjén. Nem akarok ezen változtatni és úgy döntöttem ezt neki is elmondom.

- Harry. - Kezdtem bele, de akkor Zayn rondott ki az ajtón.

Harry továbbra is előttem támaszkodott így az arcunk közel volt egymáshoz. Zayn megfogta Harry csuklóját majd elrángatta tőlem.

- Ezt mégis hogy képzelted? - Kiabált Harryvel.

12. FEJEZET

Ahogyan Zayn megígérte reggel jött is értem. Szerencsére anyáék reggel korán elmentek, így nem kellett engedélyt kérnem arra, hogy a barátom elvigyen a suliba. Igen, még mindig kislányként kezelnek. Amikor beszálltam a kocsiba adtam neki egy csókot, amit rövidre terveztem, de elég sokáig tartott. Amúgy az út nagy része csendben telt, mindketten mosolyogtunk és majd kicsattantunk örömünkben, hogy végre minden jó. Aha, ez egészen a suliig tartott, ahol megpillantottam Perrie-t és hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Eszembe jutott, hogy úgysem fogja feladni. Úgyis fog találni egy olyan ürügyet, amivel megakadályozza a kapcsolatunkat Zaynnel. Perrie a csatlósaival együtt az autót nézte. Már úgy voltam vele, hogy nem bírok kibújni ez alól a szituáció alól, szóval még rá is tettem egy lapáttal, mielőtt kiszálltam a kocsiból megcsókoltam Zaynt.

- Délután érted jövök. – Mondta mosolyogva Zayn, miután ajkaink elváltak egymástól.

- Itt foglak várni kettőkor. – Mondtam mosolyogva.

- Mond, te mit nem értesz abból, hogy kopj le? – Rontott nekem Perrie.

- Én kopjak le? Nem én kényszerítek valakit arra, hogy randizzon velem. – Mondtam gúnyosan és úgy láttam, hogy ez eléggé meglepte Perrie-t.

- Én nem kényszerítek senkit. – Mondta sértődötten.

- Jajj, Perrie. Nem kell a színjáték. Mindent elmondott Zayn. Azt, hogy Katy-vel fenyegeted és ezért randizott veled.

- Én csak megemlítettem neki, hogy legyen óvatos. – Próbált finomítani a helyzeten.

- Aha, mert te pont olyan vagy. Tudod mit, szánalmas vagy. Nem bírod felfogni, hogy Zayn engem szeret és nem téged, ezért fenyegeted. Ráadásul még egy ártatlan kislányt is belekeversz ebbe az egészbe. – Amikor ezt kimondtam sokkal felszabadultabb voltam, de „sajnos” a társalgásunkat megzavarta a csengő, ezért ott hagytam Perrie-t hagy emésztgesse a szavaimat.

Már javában zajlott az óra, amikor is Perrie 15 perc késéssel beért.

- Elnézést. – Mondta alig hallhatóan.

- Nocsak, Miss Edwards, megosztaná velünk a késése okát? – Kérdezte szúrósszemmel Mrs Smith.

- Hát, elaludtam. – Amikor ezt kimondta azt éreztem, hogy bele kell szólnom, lehet, hogy rosszul tettem, de nem érdekelt.

- Ez nem igaz! – Kiáltottam fel.

- Tessék? – Kérdezte meglepetten a tanárnő.

- Perrie ma reggel már akkor itt volt, amikor megérkeztem, sőt még beszélgettem is vele. – Mondtam ki teljesen nyugodtan. Éreztem, hogy Perrie tekintete szinte lyukat fúr a hátamba.

- Hát, rendben. Miss Edwards ma még megbeszéljük a dolgokat.

- Rendben. – Mondta Perrie megszeppenten.

Az órák lassan és unalmasan teltek. De tényleg. Perrie most nem okoskodott, minden órán csöndben volt és még szünetekben sem hallottam azt az idegesítő hangját. Végül már azon kaptam magam, hogy sétálok ki a suliból és mehetek haza. Hihetetlen, hogy mennyire jó egy „Perrie-mentes” nap. Épp Oliviaval beszélgettem, amikor pityegett a telefonom, hogy üzenetem jött. Boldogan néztem meg, hiszen Zayn írt.

„ Kicsit késni fogok, mert tolódott a megbeszélés, de megyek, amint tudok. Zayn.”

„ Rendben. Itt várlak a suli előtt. Abby xx.”

Olivianak el kellett mennie, mert táncórája lesz, szóval ott maradtam egyedül. Éppen a zenelejátszómon kerestem valami dalt, amikor megpillantottam Perrie-t. Igazából bocsánatot akartam kérni azért, amiért órán beköptem, ezért hirtelen felindulásból odahívtam.

- Perrie! – Kiáltottam oda, ő pedig zavartan odasétált.

- Igen? – Kérdezte.

- Szeretnék bocsánatot kérni, amiért órán beköptelek. – Mondtam megbánóan. – Úristen, te sírtál? – Kérdeztem meglepetten.

- MI?! Dehogyis. – Mondta, majd lesütötte a szemét és elkezdte a szemét dörzsölni.

- Nézd, tudom, hogy nem vagyunk valami jóban, de mégis miért sírtál? Ugye nem ez miatt a késős dolog miatt?

- Nem, nincs köze ahhoz, csak részben. – Kérdőn néztem rá, úgyhogy folytatta. – Igazából azért késtem, mert amiket reggel mondtál az teljesen igaz és átgondoltam ezt az egészet és rájöttem, hogy Zayn már nem szeret, de mellette biztonságban érzem magam és nem akartam elveszíteni, de rájöttem, hogy ez már csak erőltetés, semmi értelme folytatni, szóval én kérek bocsánatot, amiért eddig így viselkedtem veled. – Mondta, majd lesütötte a szemét Teljesen lesokkoltak a szavai. Biztos, hogy ő Perrie vagy nem lehet, hogy kicserélték az ufók?

- Hát, értem és megbocsájtok. – Hebegtem. – De nem tudom elfelejteni azt a sok szörnyűséget, legfőképpen azt az éjszakát.

- Igen, tudom. Ne haragudj. – Vajon mennyiszer kér még bocsánatot? – Ja és ne aggódj, Katy-nek nem lesz bántódása.

- Na, ennek örülök, de nem is hagytam volna, hogy bántódása essen. – Beszélgetésünket Zayn érkezése szakította meg, aki dudált. – Most mennem kell. Viszlát holnap, Perrie! – Mondtam és Zaynhez siettem, akink adtam egy gyors csókot.

- Hogy-hogy Perrie-vel beszélgettél? Bántott, megfenyegetett? – Kérdezte mérgesen.

- Nem, nem. Erről szó sincs. Sőt..

- Akkor? – Kérdezte felvont szemöldökkel.

- Bocsánatot kért. Mindenért. – Mondtam boldogan.

- Perrie? Bocsánatot kért? – Kérdezte meglepetten.

- Igen. Elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy közénk akart állni.

- Na hát erre nem számítottam.

- Én sem. Annyira boldog vagyok! Végre leszállt rólunk.

- Én is nagyon! – Mondta Zayn, majd magához húzott és megcsókolt. – Sokat kell holnapra tanulnod?

- Hát, nem kell semmit. Miért? – Kérdeztem kíváncsian és közben repestem a boldogságtól.

- Elmehetnénk egy cukrászdába ünnepelni. Mit szólsz?

- Menjünk! – Egymásra mosolyogtunk, majd elmentünk a közeli cukrászdába és vettünk egy mini tortát.

11. FEJEZET

Reggel ismét mentem suliba. Eddig elvoltam az osztállyal, tanárokkal és magával az iskolával is. Amikor beértem a terembe még alig voltak. Beszélgettem a csajokkal és pletykáztunk egy kicsit. Perrie belépett az ajtón és odajött hozzánk.

- Abby, beszélhetnék veled?

- Mit akarsz? - Kérdeztem flegmán.

- Négyszemközt. - Megfogta a karomat és arrébb rángatott.

- Mondjad, de gyorsan. - Sietettem.

- Mesélte Zayn, hogy mondtad neki, hogy osztálytársak vagyunk. Azt hiszed majd téged fog választani? Te egy senki vagy és erre Zayn is rájött. - Mondta gúnyosan.

- Ezt meg hogy értsem?

- Amikor elmondtad Zaynnek a szüleid véleményét róla ő nagyon kiborult. Akkor jöttünk vissza a városba és éppen meg akartam látogatni, amikor láttam, hogy egyedül sétálgat az utcájukba. Mindent elmondott és azt is, hogy már nem akar tőled semmit. - Mondta kárörvendően.

- Ha nem akar tőlem semmit miért nem szakított ő? - Kiabáltam.

- Mert nem akarta megbántani azt a törékeny kis lelkedet. - Gúnyolódott.

Erre nem válaszoltam csak lenéztem a földre és erőt gyűjtöttem. Visszanéztem Perriere és elkezdtem mosolyogni. Láthatóan nem tudta mire vélni a reakciómat.

- Nem bántotta meg. - Nevetve mondtam.

Igazából semmi jó kedvem nem volt, de ezt nem mutathattam ki. Becsöngettek és bejött a tanár is. Unalmasan telt el ez a nap. Perrie kiderül, hogy nem csak idegesítő csaj hanem nagyon okoskodó is. Minden egyes mondatába beleszólt a tanárnak. Amikor vége lett az utolsó órának elindultunk haza. Amíg vártam a buszt csörgött a telóm. Kivettem a zsebemből és Zayn volt az.

- Igen? - Szóltam bele.

- Szia. Zayn vagyok. - Válaszolt.

- Mit akarsz?

- Ma találkozzunk kérlek.

- Tanulnom kell.

- Abby Kérlek. - Könyörgött.

- Rendben. Gyere hozzánk 5-re.

Letettem a telefont mert jött is a buszom.

**

5 óra volt és Zayn meg is érkezett. Hallottam ahogyan anya kinyitja az ajtót és felkiabál a szobámba, hogy vendégem jött. Hát mit mondjak a szüleimnek még mindig nem a szívük csücske Zayn, de már elfogadták a helyzetet. Zayn lépteit hallottam a lépcsőn. Kopogtatott majd bejött.

- Szia. - Mosolygott.

- Mi ennyire vicces? - Kérdeztem undokan.

- Nem értem mi bajod van velem. Egyik nap még normális vagy a másik nap meg szakítasz velem.

Nem válaszoltam semmit csak az ablakomhoz léptem, majd kinéztem rajta. Csend volt a szobában pár másodpercig amíg el nem kezdtem beszélni.

- Kérlek, mond el mi is van pontosan köztetek.

- Semmi. Esküszöm, hogy nem jelent számomra semmit.

- Miért pont neki kellett elmondanod, hogy a szüleim nem szeretnek?

Nem szólt semmit csak a mobilját kezdte nyomkodni. Elvettem tőle és megnéztem mit csinált rajta. Egy sms-t olvasott ami Perrietől volt. *Csodás volt a tegnapi buli*

- Milyen buli? - Kiabáltam, majd ledobtam a telefont a földre.

- A bandánk első igazi fellépése. Csak elkísért.

- Engem nem is hívtál. - A szemeim egy pillanat alatt tele lettek könnyel.

- Mert az nap hajítottál ki.

Ismét csendben voltunk és csak az óra kattogása volt hallható. Tudja mennyire fontos nekem és tudja azt is, hogy imádom a bandát. Én továbbra is álltam vele szemben ő pedig az ágyon ült. Elgondolkodva bámultam magam elé amikor odaállt mellém és átölelt.

- Fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni. - Suttogta mély hangon.

Szembe fordultam vele és átöleltem én is. Sikerült vissza tartanom a sírást.

- Akkor el mondod mi van Perrievel? - Kérdeztem.

- Igen.. Újra Katyvel fenyegetőzött ezért elmentem vele egy randira.

- Micsoda?

- De semmi nem történt, csak Ebédeltünk.

- Hiszek neked. - Mondtam halkan.

Zayn szemei csillogtak és elkezdett mosolyogni. Nem tudtam, hogy most megcsókoljam vagy várjak amíg ő teszi meg.

- Szeretlek. - Mondtam halkan.

Ő válaszul elmosolyodott és megcsókolt. Ez volt talán a legjobb csókunk. Apa ekkor rontott be a szobámba. Elkezdett kiabálni, hogy iskola van és tanulnom kéne. Zaynnel egymásra néztünk és mind a kettőnk arcán az aggodalom látszott.

- Mit mondtam az előbb? - Kiabált apa.

- Jó rendben. 10 perc és megy. - Mondtam.

- Nem. Most azonnal el megy és nem jön vissza amíg suli van.

- De apa.. - Kezdtem bele, de félbevágott.

- Abby. Szobafogság. Kísérd ki szépen aztán pedig aludj! - Mondta szigorúan, majd lement a földszintre.

Zaynnel ismét egymásra néztünk és már nem az aggodalom, hanem a szomorúság tükröződött az arcunkon. Végre kezd minden jól alakulni erre apa közbelép. Odalépett hozzám és szorosan átölet.

- Minden rendbe jön. - Suttogta.

Kikísértem a kapuig és ott nem mertem megölelni, mert féltem, hogy anyáék látnak az ablakból.

- Akkor jó éjt és sajnálom.

- Neked is. Ne sajnáld, nem a te hibád. - Mosolygott.

- De. Nekem vannak csak ilyen szüleim. - Szomorodtam el.

- Előttem még sosem volt senkid? - Kérdezett halkan.

- Mi? De.. Még hogy nem volt.

Elkezdett kuncogni és a szemembe nézett. Olyan volt az arca, mint aki csak hallani akarja azt, amit ő már gondol.

- Jó.. Tényleg te vagy az első barátom. - Pirultam el.

- Annyira aranyos vagy. - Mondta kicsit félénken.

Az államnál fogva felemelte a fejem, majd megcsókolt. Elhúzódtam tőle, mivel azt hittem figyelnek. Búcsúzóul megöleltem és bementem az ajtón. A szobámba felfelé menet, fürdés közben és még elalvás előtt is azon gondolkoztam, hogy ő nem mondta, hogy szeret. Lehet Perrienek igaza volt és már nem érdeklem, vagy csak szimplán fiú és csak nehezen vallja be az érzéseit. A gondolataim sokaságában elnyomott az álom. Hajnali 3 felé a telefonom pityegésére ébredtem. Zayntől jött egy sms.

*Holnap reggel érted megyek, együtt kell lennünk amennyit csak tudunk. Én is szeretlek <3*