26. FEJEZET

Reggel álmosan keltem fel, majd a telefonomat kerestem, hogy megnézzem mennyi az idő. 10:37 volt. Megfordultam, de Zayn nem volt mellettem. Felvettem egy pulcsit, majd kimentem a szobából, amikor észrevettem, hogy egy rövidnadrágban rántottát süt. Lassan mögé osontam, majd hátulról átöleltem.

- Jó reggelt. - köszöntött és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Neked is. Mikor keltél? - érdeklődtem, miközben felültem a konyhapultra.

- Nem olyan régen. Még reggel. - mondta, utalva arra, hogy szinte a fél napot átaludtam.

- Fáradt voltam. Hagyj békén. - próbáltam megvédeni magam. Zayn oda sétált elém, majd hosszasan megcsókolt.

- Ugye nem fogsz elfelejteni? - kérdeztem félve.

- Mi? - értetlenkedett, majd leesett neki. - Bolond vagy? Sosem foglak. - mondta őszintén.

- De annyi lánnyal fogsz találkozni, akik sokkal szebbek, mint én. - néztem a szemébe szomorúan.

- Fejezd már be. Nem foglak megcsalni és elhagyni sem. Én komolyan szeretlek. - ölelt át.

- Jó persze, csak..

- Nincs csak. - mondta komolyan. - Amúgy, boldog szülinapot! - mosolygott, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

- Teljesen elfelejtettem, hogy ma van a szülinapom. Várj, most 17 vagyok, ugye? - nevettem el magam.

- Igen. - bólintott. - Mit szólnál, ha délután elmennénk pizzázni? - ajánlotta fel.

- Oké, most hazaviszel? Gyorsan felöltözök. - rohantam vissza a szobába, majd felvettem a ruhám.

Délután 3-kor indultunk el pizzázni és addig apával voltam. Voltunk bent a korházban is. Anya már jobban van és egy hét múlva kiengedik. Egy részem nagyon boldog, amiért Zaynék bandájának ekkora sikere van, de a másik részem szomorú, mivel most egy ideig nem leszünk együtt. Boldognak mutattam magam mindenki előtt, mert ez nem rólam szól. Nagyon aggódom, bár tudom, hogy Zayn szeret, és sosem csalna meg, de azért félek. Nagyon helyes és biztosan sok lány van oda érte, és ha egyszer elgyengül? Nem láncolhatom magamhoz.

Addig, amíg nem találkoztunk hívtak páran és boldog szülinapot kívántak. Miért van az, hogy mindenki emlékszik arra, hogy mikor van, de én felejtettem el teljesen?

**

- Szia. - Álltam meg előtte, miután kijöttem a házból.

- Minden oké? - kérdezte a tekintetemet fürkészve.

- Persze. Hívtak rengetegen a szülinapom miatt. - mutattam fel a telefonomat boldogan.

A pizzázóban rendeltünk egy fincsi pizzát, majd leültünk egy asztalhoz. Rengeteget nevettünk és viccelődtünk.

Azt a pár napot, amíg itt vannak együtt töltöttük. Sok közös képet készítettünk és minden percet kihasználtunk. Egyik este még tartottunk egy csoportos összgyűlést, majd mindenki ment dolgára.

**

Danielle-el megbeszéltük, hogy kikísérjük őket a repülőtérre, hogy még azt a kevés időt is velük tölthessük.

- Nem izgulsz Harry miatt? - kérdeztem suttogva tőle.

- Nem, bízom benne. - felelte egyszerűen, majd mikor látta az ijedt fejemet folytatta. - Te is bízz Zaynbe, hidd el, nem hülyék. - mosolygott kedvesen.

- Szia Abby, vigyázz magadra. - ölelt át Niall.

- Be ne pasizz. - tette hozzá Louis, majd nyomott egy puszit az arcomra.

- Szurkolj, hogy minden oké legyen. - ígértette meg Liam.

- Vigyázzatok egymásra. - lépett oda hozzám Harry, majd Danival kezdett beszélgetni.

Zayn kifejezéstelen arccal lépett oda hozzám. Nem tűnt boldognak, de szomorúnak sem. Átlagos tekintettel nézett körbe, majd rám.

- Van valami baj? - kérdeztem tőle.

- Nincs.

- Értem. Hát vigyázz magadra és majd hívjuk egymást sokszor. - kezdtem, de Zayn közbe vágott.

- Abby, fogadj el tőlem egy utó-születésnapi ajándékot. - mondta, majd elővett egy kis dobozkát, felnyitotta és egy gyűrű volt benne.

- Zayn ez.. - kaptam a szám elé a kezem, mert a sírás szélén álltam.

- Igen. Nem mondom, hogy most azonnal, de majd egy kis idő múlva. Abigal, lennél a feleségem? - kérdezte meg a lehető legaranyosabban, mégis kellő komolysággal.

Válaszul csak bólogattam és szorosan átöleltem, majd megcsókoltam.

- Jó utat. - mosolyodtam el, majd ledermedve néztem, ahogyan belép az ajtón és már nem is láttam. 

Sziasztok.:)

Azt szeretnénk kérni, hogy ha van, aki olvassa a blogot, az írjon már egy komit. Nem kell sok, elég egy :)-is. Mert oldal megjelenítésünk van, de komink meg alig. (vannak akik írtak, nekik nagyon nagyon köszönjük♥). Névtelenül is lehet írni, szóval google-fiók sem kell hozzá. :)

köszönjük.:)

25. FEJEZET

Legalább fél órát ültem az ajtónak dőlve, sírva, amikor valaki kopogni kezdett.

- Jól vagyok apa, mindjárt megyek, csak átöltözök. - Mondtam az első dolgot, ami az eszembe jutott.

- Gyere ki, kérlek. Beszéljük meg. - Hallottam egy hangot, ami nem apáé, hanem Zayn-é volt.

Nem válaszoltam semmit csak újra a sírás kezdett el fojtogatni. Végig gondoltam, hogy milyen lesz, ha hónapokig nem látom, és nem tudom átölelni. Nem akarom azt, hogy itt hagyjon. Nem hagyhat itt. Mi lesz velünk? Úristen. Nem lehetek ennyire önző. Ez most nem rólam szól.

- Abby. - Kezdte halkan. - Szeretlek.

Ennek a mondatnak hallatán összeszorult a gyomrom és pillangók ezrei lepték el. Akit szeretünk, annak nem mondhatjuk azt, hogy hagyja az álmait és maradjon velünk.

- Én is szeretlek. - Motyogtam halkan, majd kinyitottam az ajtót. Zayn arca olyan mértékben meggyötört volt, hogy azonnal a lelkiismeret-furdalás öntött el.

- Nagyon haragszol? - Kérdezte olyan aranyosan, hogy az leírhatatlan.

- Nem. Sajnálom, hogy önző voltam. - Hajtottam le a fejem.

- Nem voltál az. - Fogta két keze közé az arcomat és egy puszit nyomott a számra. - Itt maradok.

- Nem. El kell menned. Én megleszek. - Mosolyodtam el enyhén.

- Szeretnél sétálni még egy kicsit? - Ajánlotta fel.

- Persze, csak átöltözök. - Mondtam célozva arra, hogy Zayn kimenjen, de nem mozdult. - Mondom, átöltözök. - Ismételtem meg.

- Oké. - Nyugtázta a kijelentésemet.

- Nem mennél ki? - Kértem meg kedvesen.

- Nem. - Röhögte el magát. - Addig írok egy sms-t.

- Hát jó. - Fordultam meg és levettem a pólóm, majd felvettem egy másikat, utána a nadrágomat vettem át. - Kész.

- Remek. - Fogta meg a kezem és elindultunk lefelé a lépcsőn.

Kimentünk az utcára és kézen fogva indultunk el. Már egy ideje sétáltunk és beszélgettünk, amikor egy viszonylag nagy házhoz értünk. Zayn a kapu felé kezdett el menni és mivel fogta a kezem így én is vele mentem. Megnyomta a kapucsengőt és ki is nyílt a bejárati ajtó és Harry jelent meg.

- Hello. - Integetett, miközben jött felénk. - Gyertek. Itt vannak a többiek is.

Harry nem lepődött meg azon, hogy itt vagyunk, sőt, mintha számított volna ránk. Amúgy meg, többiek?

- Abby, Zayn! - Kiáltott Louis, amikor megálltunk a nappali ajtajában, ahol csoportosan ültek.

- Végre. - Állt fel Niall és cibált be minket is.

Én kicsit furcsán néztem rájuk, mivel nem számítottam arra, hogy "gyűlést" tartunk.

- Ki mit kér? - Lépett ki a konyhából.. Danielle. - Sziasztok. - Fordult felénk kissé zavartan.

Ez nekem sok. Danielle mit keres itt? Mi történik?

- Dani, te, vagyis ti. - Makogtam.

- Igen. - Nézett elvörösödve Harry-re.

- Ez olyan szuper. - Öleltem át, mert nagyon megörültem nekik. - Tudod, hogy ők elmennek..? - Váltottam komolyabb hangnemre.

- Igen. - Válaszolt szomorúan. - Ezért van itt mindenki.

- Mi? - Értetlenkedtem.

- Spontán búcsú bulit szerveztünk. Tudod, Harry a bulik királya. - Nevetett.

- Még hogy buli király. - Röhögte ki Liam.

A nappaliban kicsit elpakoltunk, kivittük a nagy asztalt és párnákat hoztunk be, a hangfalakat hozzászereltük az erősítőkhöz. A zenelejátszóba betettünk egy CD-t és halkan elindítottuk. Nem őrjöngős bulit csaptunk csak egy barátit. Megkérdeztem a srácokat, hogy nem bánnák-e, ha át hívnánk a csajokat is. Mivel beleegyeztek, így Danielle hívta Melani-t én pedig Luci-t és Oliviá-t. Nagyjából egy fél óra alatt átértek és kezdetét vehette a házibuli. Leültünk a párnákra és beszélgetni kezdtünk. Szörnyen jó csapatot alkotunk, kár hogy ritkán lógunk így együtt. Remélem, miután a srácok visszajöttek folytatjuk. Már 23:30 felé volt az idő, amikor kezdtünk beleunni a lejátszóból szóló zenékbe. Felálltam hírtelen a helyemről és Danielle-t magammal húztam az előszobába. Kitaláltuk, hogy szuper lenne, ha egy énekelős estét csapnánk. Felment Harry szobájába és lehozott egy gitárt, majd Niall kezébe nyomta. A fiúk hozzákötötték az erősítőhöz és énekelni kezdtek. Sokkal jobb volt, mint a sok megunt sláger. Este hét óra felé rácsörögtem apura, hogy Zaynnél alszok, mivel "bulizunk". Persze apa azonnal belement. Nagyon kedveli Zaynt. Hajnal két óra volt, amikor elkezdtünk fáradni. A lányok gyalog voltak, így mi kísértük haza őket. Danielle Harrynél aludt, szóval ők gondolom elvoltak. Amikor Lucit, Melani-t és Oliviát is hazakísértük mi is elindultunk Zaynhez. Hajnal felé már kezd lehűlni a levegő, szóval amíg sétáltunk nagyjából felébredtünk. Amikor beértünk az ajtón én azonnal zuhanyozni mentem és addig Zayn szedett nekem elő alvó-ruhát (ami egy póló). Kimentem fürdésből és azonnal a szobába rohantam és a paplan alá bújtam úgy, hogy éppen a szemeim látszódtak.

- Jó éjt Kicsim. - Hajolt át hozzám Zayn, amikor már lezuhanyozott ő is és megcsókolt.

- Neked is. Ne merj horkolni. - "Fenyegettem" meg.

Az oldalamra fordultam és így háttal voltam neki, de fél karjával átölelt és magához húzott. Így aludtunk el.

24. FEJEZET

Arra ébredtem, hogy Zayn szorongatja a kezem.

- Zayn… - Nyöszörögtem.

- Abby! Annyira aggódtam érted. Mi történt? – Kérdezte Zayn aggódva.

- Nem tudom. A konyhában voltam és egyszerre minden elsötétült. – Próbáltam visszaemlékezni.

- Biztos, hogy csak ennyi?

- Ennyire emlékszem.

- És azt se tudod, hogy miért volt körülötted a sok szilánk?

-  Összetörtem egy poharat.

- Véletlenül? – Kérdezte gyanakvóan.

- Hát öhm.. Nem. Mérgemben dobtam le a földre. Zayn, én nem akarom elveszíteni a szüleimet. – Mondtam, majd kitört belőlem a sírás.

- Nem fogod! Én itt leszek melletted és segítek ebben a nehéz időszakban neked. – Mondta, majd szorosan megölelt és adott egy puszit a homlokomra.

- Tudom és köszönöm!

*2 héttel később*

Már 2 hete szpichológushoz kell járnom, hogy ne forduljak be teljesen. Zayn vett rá, hogy elmenjek, mert először nem akartam menni, de hálával tartozok neki, mert egész jól kijövök Ms Todd-dal, a szpichológussal. A mai nap azért is jó, mert apát kiengedik a kórházból, de sajnos anya még nem ébredt fel a kómából. Zayn megígérte, hogy eljön velem apuért, utána pedig mondani fog valami fontosat.

- Szia! – Köszöntöttem csókkal Zaynt.

- Szia, szívem!

Egész úton csendbe voltunk, kicsit meglepődtem. Zayn is olyan komoly volt, nem olyan volt, mint máskor.  Amikor megérkeztünk a kórházhoz, kiszálltunk és bementünk apuért, aki már össze is pakolt.

- Gyors voltál. – Mosolyogtam rá.

- Már 2 hete erre a pillanatra várok, hogy végre kimehessek innen. De még jobb lenne, ha anya is jöhetne velünk. – Mondta szomorúan.

- Ő is jön nem soká. – Biztattam. Előtte erősnek kell látszanom.

- Remélem. Már hiányzik a főztje, a kórházi kaja nem túl jó. – Mondta, majd kicsit felnevettünk.

- Főzök én neked, végül is anya génjeit is örököltem, hátha lesz olyan finom. – Mondtam mosolyogva.

- Rendben, na de induljunk! – Majd megfogtuk apa cuccait és kimentünk a kórteremből és az autóhoz sétáltunk.

Hazafelé Zayn csendben volt, csak apa és én beszélgettünk. Végre tudtam vele rendesen beszélgetni, hiszen a kórházban azért csak nem úgy tudtunk beszélni. Amikor hazaértünk, segítettünk a csomagokat bepakolni, majd Zaynnel elmentünk sétálni, mert apa azt mondta, hogy nyugodtan menjünk, hiszen „nagyfiú” már ő és meg lesz nélkülem pár óráig. Elköszöntünk és eljöttünk.

- Huh, hosszú napunk volt. – Fújtam ki a levegőt és a mellettem sétáló Zaynre mosolyogtam.

- Az biztos. – Mosolygott felém gyengén, de szerintem máson gondolkozott.

- Na, és mit fogunk csinálni?

- Van egy meglepetésem. Gyere és bekötöm a szemed.

- Mi? Biztosan nem, akkor inkább becsukom. – Mondtam nevetve.

- Abby, ismerlek. Tuti lesnél.

- Neeeem..

- Ahaaa.. Na, gyere, bízz bennem. – Nyújtottam felém a kezét, én pedig megengedtem, hogy bekösse a szemem.

- Úristen, de mikor érünk már oda? Annyira idegesít, hogy nem látok semmit. Mikor érünk már oda?

- Abby, drágám, mondtam már, hogy kicsit idegesítő vagy?

- Nem értem miről beszélsz. – Próbáltam komolyan mondani, de elnevettem magam.

- Ééés itt vagyunk! – Vette le Zayn a szememről a kendőt.

- Úristen, Zayn! Ez gyönyörű! – A tóparton voltunk és egy pléd volt leterítve, gyertyák meg voltak gyújtva.

- Ezt mégis mikor csináltad? – Kérdeztem mosolyogva.

- Voltak segítségeim. – Kacsintott rám.

- Oh, értem. – Mosolyogtam továbbra is.

- Akkor, eszünk?

- Neked csak ez a lényeg? Elrontottad a romantikus pillanatot! De én is éhes vagyok, szóval megbocsájtok. – Mondtam nevetve.

Evés közben nagyon sokat nevettünk és szórakoztunk. Rengeteg képet csináltunk, ami az én mániám, de most kivételesen Zayn akart képeket csinálni.

- Figyelj, mondanom kell valamit. – Válltotta komolyra a szót.

- Azt, hogy elfogyott a süti? – Mondtam szomorúan.

- Nem. Ez most tényleg komoly.

- Mi történt?

- Tudod, a bandánk egyre híresebb és egyre több fellépésre hívnak minket és egy turnét is felajánlottak nekünk.

- De hisz ez nagyszerű! – Mondtam boldogan.

- Igen, de több hónapra el kell mennünk az ország többi részébe, szóval nem lehet itt veled mindig.

- Hogy mi? Mikor mentek?– Teljesen lefagytam.

- Hát öhm.. 5 nap múlva.

- És csak most szóltál? Zayn, képes vagy itt hagyni ilyen lelkiállapotban?

- Azért csak most szóltam, mert jobban összetörsz, mert még apukád se volt korábban otthon. – Magyarázkodott.

- Hidd el, túléltem volna. De jobb, ha most hazamegyek. Szia Zayn.

- Abby, kérlek, ne menj el! Fejezzük be jól az estét.

De ezt már nem hallottam, mert elszaladtam haza. Könnyeztem egy kicsit, de nem akartam az utca közepén elkezdeni sírni, mikor hazaértem bekiabáltam a nappaliba apához, hogy megjöttem, bementem a szobámba és kitört belőlem a sírás…

23. FEJEZET

- Nem tudom mit csinálnék, ha nem lennél mellettem. - Suttogtam, miközben az arcomat a mellkasába fúrtam.

- Próbálj meg egy kicsit pihenni. - Javasolta Zayn.

- Szerinted tudok aludni? - Förmedtem kicsit rá. - Ne haragudj nem neked szántam, csak..

- Semmi baj. - Mosolyodott el. - Legalább dőlj le.

- Nem, csak leülök pár percre, úgyis nemsoká világosodik.

Egy fal melletti székre leültem és a kabátomat összehajtva a falnak támasztottam, majd ráhajtottam a fejem. Becsuktam a szemem és az álmomban lejátszódó képkockák jelentek meg. Az agyamban párszor lepörgettem az eseményeket, majd elaludtam.

*Zayn szemszöge*

Szörnyű, ami a szüleivel történt. Abby teljesen kiborult és magát hibáztatja. Most elaludt a széken és olyan meggyötört az arca. Ráterítettem a kabátomat és arra se ébredt fel. Néha-néha mocorog, de semmi más. A nővér bejött az ajtón és kérdőn nézett rá.

- Kimerült. - Válaszoltam a fel nem tett kérdésére. - Hogy vannak a szülei?

- Az édesapja ébredezik, be szeretne menni hozzá? - Kérdezte.

Abby-re néztem, majd pár pillanatig gondolkoztam, hogy felébresszem-e. Végül úgy döntöttem, hogy igen.

- Pár perc és megyünk. - Mondtam a nővérnek.

- Rendben. - Ezzel ki is ment.

- Abby. Ébredj. - Rázogattam enyhén a vállát.

*Abby szemszöge*

Zayn halkan suttogott és ébresztgetett. Hírtelen nem tudtam mi történt, kellett pár pillanat, míg rendeződtek bennem a dolgok.

- Mi történt? - Kérdeztem.

- Felébredt apukát. Bemenjünk hozzá? - Kérdezte suttogva.

- Igen. - Pattantam fel a székről és már el is indultam az ajtó felé. - Merre is kell menni?

- Jobbra, aztán balra és a legutolsó terem.

Gyorsan besiettünk a kórterembe és megláttam apát, ahogyan kicsit még kábán néz körbe.

- Apa. - Mondtam a sírást vissza tartva.

- Kicsim. Mi történt? - Kérdezte összezavarodva.

- Nem emlékszel?

- Nem.

- Anyával autóbalesetetek volt és most korházban vagytok.

- Anya hogy van?

- Kómába esett. - Hajtottam le a fejem és szaporán pislogtam, hogy ne bőgjem el magam. - Figyelj.. Most egy ideig biztos bent kell maradnotok. Anya állapota még nem stabil. Az orvosok szerint még napokba is telhet, míg magához tér.

- Értem. - Felelte.

- Kisasszony. Most megkérném, hogy mennyen ki. - Utasított a nővér.

- Szia, apa. Vigyázz magadra. - Köszöntem el tőle.

 Zaynnel a korház lépcsőin mentünk le és némán meredtünk magunk elé. Nekem nem volt kedvem beszélgetni, ő pedig nem erőltette. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk hazafelé.

- Most nem szeretném, hogy velem gyere. - Mondtam komolyan.

- Nem. Nem hagylak egyedül. - Tiltakozott.

- Kérlek.

- Egy óra múlva átmegyek és nagyon vigyázz magadra. Zárd be az ajtót és ne engedj be senkit.

- Rendben.

Kiszálltam a kocsiból, majd bementem a házba. Bezártam magam mögött az ajtót, majd a földre rogytam és hangos zokogásba törtem ki. Kb húsz percig sírtam, aztán felkeltem és a konyhába mentem, ahol egy pohár vizet engedtem. Belekortyoltam, majd teljes erőmből a falhoz vágtam a poharat, ami apró üvegdarabokra tört. Lehajoltam és elkezdtem felszedegetni a földről őket, amikor az újamba fúródott egy és elkezdett belőle ömleni a vér. Gyorsan felálltam és papírtörlővel próbáltam leitatni a kezemet. Olyan furcsa érzés volt, ahogyan vérzik az újam. Melegség töltött el hírtelen és olyan nyugodtnak éreztem magam. A világ olyan békésnek tűnt és nem éreztem azt, hogy fájna a kezem. A falnak támaszkodva álltam, majd lecsúsztam és csak bámultam a törött poharat a földön, majd minden elsötétült.

22. FEJEZET

Hosszú csókunk elég vadra sikerült és Zayn már egyre jobban kezdett beindulni, végül nekem kellett leállítani.

- Ne, Zayn. Én még nem állok készen. – Dadogtam.

- Semmi gond, én várok. – Mondta mosolyogva, majd adott egy puszit. – Jó éjt, kicsim.

- Jó éjt. – Mondtam fáradtan és álomra hajtottam a fejem.

Sok minden történt ma, nehezen is tudtam elaludni, de kár volt, mert szörnyű rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy a szüleimet baleset érte. Minden hol vért láttam. Szörnyű volt. Sírva keltem fel, ami miatt Zayn is felébredt.

- Mi a baj? – Kérdezte Zayn aggódva.

- Semmi, csak rosszat álmodtam. – Szipogtam.

- Shhh… Semmi baj, ez csak egy álom volt. Gyere ide. – Mondta, majd szorosan megölelt, végül sikerült valahogy elaludnom és szerencsére már nem álmodtam rosszat.

Álmunkat a telefonom csörgése zavarta meg. Általában éjszakára leveszem a hangot, de most teljesen megfeledkeztem róla. Ismeretlen számot írt ki, de azért felvettem.

- Igen? – Szóltam bele fáradtan.

- Jó estét! Sajnálom, hogy ilyenkor zavarom, de ön Abigail Harris? – Kérdezte egy férfi hang.

- Igen, én vagyok, de miért?

- Sajnálom, hogy nekem kell közölnöm a hírt, de a szüleit autóbaleset érte.

- Hogy mi?! És mi van velük? Ugye nem… - Kérdeztem félve, de félbeszakított.

- Nyugodjon meg, kisasszony. A szüleit elszállították a St. Madeline kórházba súlyos sérülésekkel.

- Rendben. Köszönöm, akkor oda megyek. – Mondtam, majd meg sem várva a választ lecsaptam a telefont és kifakadt belőlem a sírás.

- Abby, ki volt az? – Aggódott Zayn.

- Anya és apa kórházba került, mert balesetük volt. – Mondtam és egyre jobban sírtam.

- Melyik kórházba vitték őket?

- A St. Madeline-ba.

- Öltözz, indulunk! – Adta ki a parancsot Zayn.

10 perccel később már úton voltunk a kórház felé. Mindenféle gondolatok kavarogtak bennem. Velem csak rossz történik. Ha valami megoldódik, akkor akad egy másik probléma. Remélem anyuék hamar helyre jönnek. Ha ők nem lesznek, nekem végem. Oké, itt van Zayn meg a barátnőim, de hát a szülők pótolhatatlanok.

- Nyugi minden rendben lesz. Én itt vagyok veled. – Simította meg Zayn a kezemet. Enyhe mosolyra húztam a szám.

- Köszönöm.

- Nincs mit köszönnöd, ez csak természetes.

Fél óra alatt a kórházhoz értünk. Zayn általában lassan vezet, de most gyorsabbra vette a tempót. Kiszálltunk a kocsiból, ő pedig megfogta a kezem. Oda siettünk a recepcióhoz és megkérdeztük, hova vitték a szüleimet.

- A 105-ösben vannak. – Mondta nem túl kedvesen a recepciós.

- Köszönöm. – Mondtam keserű mosollyal.

Felsiettünk a kórteremben és igen, ott voltak, bekötött fejjel, begipszelt végtagokkal. A sírás kerülgetett, de előttük erős akartam maradni.

- Kisasszony, nem hiszem, hogy egy darabig felkelnek, legalábbis az édesanyja biztos nem. – Mondta a nővér.

- Ezt meg hogy érti? – Kérdeztem ijedten.

- Kómába esett. – Kész, kitört belőlem a sírás.

- É az édesapja? Vele mi van? – Kérdezte Zayn.

- Ő nem sérült meg annyira, mint az édesanyja, ő már remélhetőleg reggel magához tér.

- Itt maradunk, ugye? – Kérdeztem Zaynt.

- Persze.

- Van egy termünk, ahová le tudnak feküdni. Kövessenek! – Mondta a nővér, majd elindultunk utána.

- Ha felhívom az álmom után őket, akkor lehet, hogy ez nem történik meg. - Mondtam, miután a nővér ott hagyott minket.

- Abby, ne emészd magad a múlt miatt. Nem a te hibád!

- Igen, de…

- Semmi de! Nem hibáztathatod magad mindenért! Te egy nagyon gyönyörű, okos és segítőkész lány vagy! Ez miatt meg főleg nem hibáztathatod magad!

- Lehet, igazad van. – Ismertem be.

- Biztos is. – Mondta Zayn, majd hosszan megölelt.

21. FEJEZET

- Szeretlek. - Motyogtam halkan, még mindig a sírástól fuldokolva.

- Gyere, hazaviszlek. - mondta, majd megfogta a kezem és elindultunk a kocsijához.

- Anyuék nincsenek otthon. Még mindig. Utálok egyedül lenni. - Szomorodtam el.

- Szeretnéd, hogy átmenjek? - Kérdezte bátortalan mosollyal.

- Meddig? - Kérdeztem vissza. - Mert ha gondolod, ott aludhatsz.

- Akkor előtte menjünk el hozzám pár ruháért. Azért mégsem aludhatok ebben. - Húzta meg a pólója alját, mire elnevettem magam.

Beültünk a kocsiba és egész úton beszélgettünk..

- Ugye tudod miért van ez a buli? - Néztem Zaynre mosolyogva.

- Nos.. - Köszörülte meg a torkát. - Harry egész héten azon volt, hogy felvidítson. Gyanítom köze volt hozzá. - Nevette el magát.

- Lehet van benne valami. Danielle is nagyon próbálkozott. Nem vetted észre, hogy ők ketten talán..

- De. Szerinted segítsünk nekik? - Kérdezte.

- Ők is megtették. - Válaszoltam egyszerűen.

Megálltunk Zayn háza előtt, majd mindketten a bejárat felé indultunk. Kinyitotta az ajtót és beléptünk a sötét lakásba, majd felkapcsolta a lámpát.

- Kérsz inni, enni? - Kérdezte.

- Egy pohár vizet. Megoldom. Menj, pakolj össze. - Válaszoltam.

Zayn felment a lépcsőn, majd befordult a szobájába. Én a konyhába mentem és öntöttem egy fél pohár ásványvizet, majd én is felmentem a lépcsőn. Lassan és a lehető leghalkabban próbáltam besétálni a szobaajtón. Zayn az ajtónak, így nekem is háttal állt és egy fiókos komódban kutakodott. A szobában nagyon nagy rumli volt. Mindenhol papírok, műanyag tányérok, poharak és ruhák hevertek. Zayn egy mozdulattal levette magáról a pólót és így a háta csupaszon volt. Éppen belekortyoltam a vizembe, amikor mind ez történt és hírtelen félre is nyeltem. Ösztönösen köhögtem egy aprót, mire Zayn megfordult. Tökéletes felsőteste teljes egészébe elém tárult, mire csodálkozva néztem végig rajta. Zayn pimaszul elmosolyodott, majd odalépett hozzám és átkarolta a derekamat.

- Azért meg ne fulladj. - Mosolygott aranyosan.

- Vicces. Mehetünk? Kész vagy? - Kérdeztem zavaromban.

- Hoh.. Elpirultál. Nem is kicsit. - Hozott zavarba tovább. - Ha tudtam volna, hogy ilyen hatással vagyok rád, hamarabb leveszem a pólóm.

- Nem vagyok zavarban. Csak siessünk már. - Nyaggattam.  

- Rendben, rendben. - Fordult meg és újra háttal állt nekem.

- Élvezed ezt a helyzetet, igaz? - Tettettem a sértődöttséget.

- Nem kicsit. - Ezzel a mondattal hírtelen megfordult, újra átölelte a csípőmet és megcsókolt. Teljesen ledermedtem és amikor enyhén megharapta az alsó ajkamat, még a pohár vizemet is elejtettem, aminek hatására hírtelen szétváltunk és mindketten a földön heverő pohárra és a körülötte lévő kevés víztócsára meredtünk.

- Bocsi.. Véletlen volt. - Magyarázkodtam. - Hozok zsepit.

Feltörölgettük a vizet a szőnyegről és már alig volt észrevehető. Amikor már Zayn is összepakolt és én is helyrehoztam a bénázásomat elindultunk hozzánk. Egész úton nevettünk mindenféle cikis sztorin a gyerekkorunkból. Megálltunk a házunk előtt és én a kulcsaimat keresve álltam az ajtó előtt. Amikor végre megtaláltam és sikerült is kinyitnom az ajtót, kiderült, hogy a kocsiban maradt Zayn cucca. Visszasietett érte én pedig az ajtóban vártam. Amikor mellém ért hírtelen felkapott az ölébe és úgy vitt be a házba. Mint a friss házasok komolyan.

- Tudok járni. - Néztem mélyen a szemébe.

- Tudom, de miért járnál, ha vihetlek is. - Magyarázta meg egyszerűen, mire elnevettem magam.

Felmentünk a szobámba, és lepakoltuk a cuccot. Vagyis Zayn cuccát.

- Filmezzünk? - Érdeklődtem.

- Filmezhetünk. - Dőlt le az ágyamra.

- Elmegyek füredi, addig találd ki mit nézzünk. - Mondtam, majd bementem a fürdőbe.

Gyorsan lezuhanyoztam és siettem a szobába, ahol Zayn magára húzva a takarót aludt. Halkan felmáztam mellé az ágyra, majd óvatosan felé hajoltam. Ekkor elkapta a karom és egy mozdulattal leszorított az ágynak. Nagyon megijedtem, hogy hírtelen nem tudtam reagálni, csak ficánkoltam és próbáltam kiszabadulni.

- Felejtős. - Rázta meg a fejét.

- Ez nem vicces. Nagyon megijedtem. - Vágtam szomorú arcot, mire Zayn lehajolt hozzám és hosszasan megcsókolt. 

20. FEJEZET

*Zayn szemszöge*

- Mi az, hogy nem folytathatjuk? Abby, nagyon sokat szenvedtünk ezért a kapcsolatért. Muszáj együtt maradnunk! – Mondtam kissé indulatosan.

- Zayn, ez a kapcsolat nem csak rólad szól! Én is itt vagyok! Vagy nekem nincs beleszólási jogom? – Kelt ki Abby is magából.

- De, persze, hogy van, de…

- Mi de? Megint az lenne a vége, hogy neked milyen rossz lenne. El tudod képzelni, hogy nekem milyen rossz? Amikor anyukákat látok a gyerekükkel sétálni, majd megszakad a szívem, hogy belegondolok, hogy ilyen érzés nekem sohasem lesz. – És itt elsírta magát.

- De Abby, én nem hagylak elmenni.

- Nem Zayn, én magamtól fogok elmenni. Sajnálom. – Majd búcsúzóul odajött hozzám és megölelt. – Viszlát Zayn.

*Harry szemszöge*

Nem értem mi baja van Zaynnek. 1 hete ki sem jött a szobájából, max fürödni meg enni. Nem értem mi történhetett. Lehet összevesztek Abby-vel, hiszen, amikor a pékségben egyszerre voltunk beosztva elég mogorva volt, de nem akartam rákérdezni, mert így is mindenkivel kiabált. Segítenem kell nekik kibékülni, de hogyan? Meg van! Szervezek egy bulit, ahová mindkettőjüket meghívom, mondjuk Abby-t nehéz lesz rábeszélni, hiszen mostanában nem sokat beszéltünk, de majd felhívom Danielle-t, hiszen neki úgy is nagyon jó barátnője.

- Hallo? – Szólt bele Danielle.

- Szia Dani! Én vagyok az, Harry! – Köszöntöttem boldogan.

- Oh, szia Harry. Mit szeretnél? – Kérdezte, szerintem mosolyogva.

- A segítségedet szeretném kérni, mert Zayn már lassan 1 hete bezárkózott a szobájába és nagyon rosszkedvű. Szerintem összevesztek Abby-vel, mert ő is mostanában elég mogorva.

- Igen, ezt én is észrevettem Abby-n. Már nem akar jönni velünk sehova. Mit gondolsz, hogy békítsük ki őket?

- Hát van egy ötletem. Szervezek egy bulit, ahova elrángatom Zaynt is bármi áron és ti is eljöhetnétek Abby-vel.

- Ez jó ötlet! Majd szólok a csajoknak. Amúgy mikor lenne a buli?

- Oh, minél előbb, mondjuk ma este.

- Biztos vagy benne, hogy megtudod ennyi idő alatt szervezni?

- Hát persze, én vagyok a buli szervezés királya! – Mondtam nevetve.

- Jól van, te buli szervező, de most le kell tennem, mert jön át Melani, szóval majd beavatom őt is az ötletedbe.

- Rendben. Szia! – Köszöntem el.

- Szia! Este találkozunk. – Mondta Danielle.

Igazából két okból örülök, hogy jönnek: az egyik, hogy Zayn végre nem lesz ennyire depressziós, mert a negativitása már rám rossz hatással van; a másik, hogy végre többet beszélhetek Danielle-lel, mert eddig nagyon kedvesnek találom. Na, de el kell kezdenem szervezni a bulit.

*Zayn szemszöge*

- Zaaayn! Gyere egy kicsit! – Hallottam, hogy Harry ordibált a földszintről, de semmi kedvem nem volt lemenni.

- Gyere te! – Mondtam, majd visszadőltem az ágyra.

- De egy lusta disznó vagy te. – Próbált viccelődni Harry, mikor beért a szobába, de semmi kedvem a poénkodáshoz.

- Hagyjál már a hülyeségeddel! Egyszerűen nincs kedvem lemenni, nehéz ezt felfogni? – Mondtam dühösen.

- Jól van, nyugi! Csak azt akartam mondani, hogy ma estére bulit szerveztem, szóval tess magad szabaddá. – Mondta vigyorogva.

- Idióta, tudhatnád, hogy nincs programom. – Motyogtam.

- Hát ez remek! Este 6-ra legyél kész. – Mondta, majd már el is tűnt, ne hogy meggondolhassam magam.

*Abby szemszöge*

- Nem hiszem el, hogy elrángattatok ebbe a buliba! Semmi kedvem! – Morogtam.

- Nem ülhetsz egész nap a szobádban! Meglátod milyen jó lesz! – Mondta Olivia, majd átölelt.

- Hátha lesznek helyes pasik! – Képzelődött Lucy.

- Oh, az de jó lenne! – Szállt be a képzelgésbe Melany.

- Hátha sokat beszélgetnénk Harryvel. – Szaladt ki Danielle száján.

- Tessék? – Kérdeztem felvont szemöldökkel. – Csak nem bejön neked Harry?

- Ne ilyen hangosan! Mások is hallják, ki tudja, lehet ők is a buliba mennek.

- Juuujj, ezt nem gondoltam volna. – Mondtam mosolyogva.

- Itt is vagyunk. Halljátok, ezt ne mondjátok senkinek! – Mondta komolyan Dani.

- Nem fogjuk. – Mondtuk szinte egyszerre.

És ekkor történt az, hogy négyen négyfelé mentünk. Egy darabig követtem a szememmel Danielle-t és láttam, ahogy Harryvel elkezdenek beszélgetni. Mosolyogva néztem őket egy darabig, majd éreztem, hogy valaki végig simítja a vállam, hátra fordultam és láttam, hogy Zayn az.

- Szia Zayn! – Mondtam feszülten, majd távolabb léptem tőle.

- Szia Abby! Hogy vagy?

- Jól. – Válaszoltam egyszerűen.

- Az jó. – Hát ez aztán nagyon bő válasz volt, elég feszült volt a hangulat köztünk.

- Bocsi, de most mennem kell.

- Oké, később beszélhetnénk? – Kérdezte félénken és mivel gondoltam, hogy addig úgysem rázom le, amíg igent nem mondok, szóval beleegyeztem, majd kimentem a teraszra. Elég hűvös volt, szóval vissza akartam menni, de beleütköztem valakibe.

- Elnézést. – Habogtam.

- Semmi gond. A nevem George. Téged hogy hívnak? – Kérdezte aranyosan.

- Én Abby vagyok. – Mondtam mosolyogva, majd megint kirázott a hideg.

- Úgy látom, fázol. Tessék itt a pulcsim. – Mondta, majd odaadta a pulcsiját.

- Köszönöm.

- Nagyon szívesen.

George-al nagyon sokat beszélgettünk mindenféléről, majd bementünk táncolni. Nagyon jól éreztem magam vele, sokat nevettünk. Rég nevettem már ennyit. George megkért, hogy kísérjem ki a kocsijához, mert mutatni szeretne valamit, majd amikor odaértünk hirtelen megragadott és berántott a kocsi csomagtartójába. Nagyon megijedtem, de George sokkal erősebb volt nálam és szinte tehetetlen voltam. Lecsukta a csomagtartót és ott feküdtem a sötétben és sírtam, amdj egyszer csak kinyílt a csomagtartó, én pedig megütöttem azt, aki kinyitotta, de ez nem George volt, hanem Zayn.

- Úristen, Zayn! Ne haragudj, azt hittem, hogy George az! Sajnálom! – Mondtam, majd megint sírásba kezdtem.

- Nyugi Abby, semmi baj, minden rendben van! – Mondta, majd átölelt.

- Ha te nem jössz engem már elrabolt volna. –Mondtam egyre szorosabban ölelve.

- Abby, nekem szükségem van rád. Szeretlek, és nem hagyom, hogy bajod essen. – Mondta és megcsókolt, én pedig hagytam.

19. FEJEZET

Zayn értetlenül meredt maga elé és pár pillanatig olyan volt, mintha lefagyott volna.

- Nem akartam.. Nem tudtam.. Sajnálom. - Szólalt meg halkan.

Még mindig nagyon sírtam és alig hallottam, amit mondott. Nagyon felzaklatott ez az egész.

- Menj el. - Szólaltam meg szaggatott hangon.

- Nem hagylak itt egyedül. - Lépett oda hozzám és meg akart ölelni, de hátrébb léptem.

- Menj már el, nem érted? - Kiabáltam.

- Rendben, de nyugodj meg és ne csinálj semmi hülyeséget. - Mondta, majd megsimította a karom. - Szia.

Én szó nélkül néztem, ahogyan kimegy a szobámból, majd a bejárati ajtón. Amikor becsukta maga mögött még jobban rám tört a sírás.. Sírás?! Zokogás. Bedőltem az ágyamba és álomba sírtam magam..

**

Másnap délután úgy döntöttem, hogy bemegyek a pékségben, úgyis régen voltam már. Beléptem az ajtón és megszólalt a csilingelő, ami jelzi, hogy vevő jött..

- Mit adhatok? - Lépett ki Harry a raktárból, majd csodálkozva nézett rám. Szörnyen nézhettem ki, mert ezután szó nélkül odajött hozzám is szorosan átölelt. - Mi a baj? - Kérdezte.

- Áá - Legyintettem. - Nem fontos.

 - Mond el, hátha tud segíteni Harry-bácsi. - Mosolygott aranyosan, mire elnevettem magam.

- Ebben sajnos nem tudsz. - Szomorodtam el. - Van kakaós csiga?

- Persze, milyen kérdés ez? - Csillant fel Harry szeme.

- Megoldom. - Ezzel be is mentem a pult mögé és kivettem egy kakaós csigát, majd az árát letettem a pénztár mellé. - Bemegyek a raktárba és leülök a kanapéra. - Mosolyodtam el. Harry bólintott és elkezdett pakolászni a polcokon.

Éppen befejeztem az evést, amikor kinyílt a boltajtó. Ismerős hangot hallottam.. Zayn jött. Óvatosan közelebb mentem a pulthoz, hogy jobban lássak. Zayn nagyon zaklatottnak tűnt, az arca meggyötört és olyan volt, mint aki alig aludt.

- Mi van veled? - Nézett rá Harry.

- Abby. - Válaszolt egyszerűen.

- Jaj.. - Simított el egy hajtincset a homlokáról. - Mesélj. - Ült le az egyik asztalhoz.

- Nagyon eltoltam mindent. Abby az első olyan lány, akit szeretek.. Mármint igazán. Nagyon megbántottam és nem tudom mit csináljak.

- Mivel bántottad meg? - Kérdezte Harry, mire én idegesen a számat kezdtem harapdálni.

- Bocs haver, de ezt nem mondhatom el. - Felelte, mire hatalmas kő esett le a szívemről. Nem akarom, hogy tudja mindenki, mi van velem.

Beszélgettek tovább én pedig visszaültem az előző helyemre és gondolkozni kezdtem.. Zayn egy tökéletes srác és sokkal jobbat érdemel, mint én. Nem élhetek teljes életet ezzel a tudattal, hogy nekem soha nem lehet saját gyerekem. Rendben még csak 16 éves vagyok, de egyszer felnövök és eljön azaz idő is amikor gyereket kell szülnöm. Pontosabban kéne. Zaynnek sokkal jobb lenne egy olyan lánnyal lenni, aki egészséges. Nem maradhat velem és nem hagyhatom, hogy miattam ne legyen teljes az élete. A gondolataimat a telefonom zavarta meg, ami hangosan csörgött. Gyorsan kinyomtam, de meghallották. Felpattantam a kanapéról és kirohantam a pékségbe. Zayn döbbenten nézett rám, Harry pedig kiment az ajtón.

- Zayn.. Kezdtem bele. - Valamit meg kell beszélnünk.

- Tudom. Figyelj, sajnálom. Nagy bunkó voltam, de.. - Mondta, de félbeszakítottam.

- Nem te tehetsz róla.

Zayn megrázta a fejét és keserűen mosolygott, majd közelebb lépett hozzám és átölelt. Vettem egy mély levegőt és eltoltam magamtól.

- Ezt nem folytathatjuk. Nem fogom elrontani a te életedet is. - Hajtottam le a fejem és éreztem, hogy az arcomról patakokban folyik le a könny. 

18. FEJEZET

*Zayn szemszöge*

Miután Perrievel megbeszéltük a dolgokat visszamentünk a kocsihoz, ahol Abby amint meglátott nekem rontott, hogy meséljem el, hogy mi történt.

- Zayn! Végre, hogy kijöttetek! Mi történt? Mit mondott? – Kérdezte Abby idegesen.

- Hazudott… - Mondtam egyszerűen.

- Jellemző… És ki a gyerek apja?

- Nincs gyerek.

- Mi? -  Kérdezte Abby teljesen ledöbbenten.

- Jól hallottad, csak kitalálta.

- Hogy lehet ilyennel viccelni? De mégis miért talált ki ilyet?

- Azt mondta, hogy nem bírta elviselni, hogy boldognak lát minket. De bocsánatot kért és elfogadtam a bocsánatát.

Abby még állt ott pár másodpercig, majd elmosolyodott, oda lépett hozzám és szorosan megölelt.

- Remélem, hogy ezután már minden rendben lesz és senki sem akar minket szétválasztani. – Mondta a fülembe suttogva és hosszasan megcsókolt.

*Abby szemszöge*

Csókunkat Harry szakította meg, aki időközben valahogy ott termett.

- Khmm.. – Krákogott Harry, mi pedig eltávolodtunk egymástól.

- Mi tartott eddig, haver? Azt hittem már, hogy a végén összeszűrtétek a levet Perrievel. – Nevetett Zayn, de Harry erre elég hevesen reagált.

- Dehogy szűröm vele össze! Hogy feltételezhetsz ilyet? -  Kérdezte idegesen Harry.

- Nyugi van, Harry, csak vicceltem. – Mondta Zayn a kezeit feltartva.

- Ez még viccnek is rossz! – Közölte Harry, majd bevágta maga mögött a kocsi ajtót.

- Ez meg még is mi volt? – Kérdezte tőlem Zayn.

- Fogalmam sincs, én is nagyon meglepődtem. – Feleltem, majd beültünk a kocsiba és elindultunk. Az út hátra lévő része elég csendesen telt. Mikor oda értünk Harry házához, ő köszönés nélkül kiugrott és besietett.

- Hát én nem értem mi rosszat mondtam. Ez már a viccet sem érti. – Morogta Zayn.

- Nyugi, biztos holnapra lenyugszik. Hosszú volt ez a nap, biztos csak fáradt. – Próbáltam nyugtatni.

- Remélem is.

- Minden esetre. – Tereltem el a témát másra. – Ma este egyedül lennék otthon, mert a szüleim elmentek az egyik ismerősünkhöz. Nincs kedved ott maradni? – Kérdeztem vigyorogva.

- Hmm… Ha már ennyire kéred, akkor igen. – Mondta Zayn is vigyorogva és megcsókolt.

Mikor megérkeztünk Zayn beállt az udvarra, ne hogy a valaki megrongálja a kocsiját, addig én kinyitottam az ajtót és levettem a kabátomat és felhívtam a Pizzériát, hogy rendeljek valamit vacsira. Kb. 1 óra múlva meghozták a kaját, amit azonnal elkezdtünk fogyasztani.

- Oh Abby, nagyon foinomat „főztél”. – Mondta Zayn tele szájjal.

- Nagyon vicces vagy! Ha lett volna időm, tényleg főzök neked valamit. – Mondtam sértődötten.

- Naa.. Tudod, hogy nem úgy értettem. Te vagy az én csúcs szuper barátnőm, akit soha nem hagynék el. – Mondtam, majd adott egy puszit a homlokomra.

Miután elfogyasztottuk a vacsorát, én elmostam a tányérokat és mire visszamentem a szobámba azt láttam, hogy Zayn a gyerekkori képeimet nézi.

- Héé.. Azt add vissza! – Mondtam, majd gyorsan kikaptam a kezéből.

- Most miért? Olyan cuki voltál! Remélem a mi gyerekünk is ilyen aranyos lesz. – Mikor ezt kimondta, hirtelen lefagyott a képemről a vigyor. – Mi a baj?

- Zayn, kérlek most menj el.

- Mi? Valami rosszat mondtam?

- Csak azt akarom, hogy elmenj! – Kezdtem egyre jobban felemelni a hangomat.

- De miért?

- Mert azt mondtam!

- De nem akarom, hogy egyedül legyél éjszaka itthon! – Mondta már ő is szinte kiabálva.

- De te nem ítélkezhetsz felettem!

- Most az a baj, hogy felhoztam a gyerek témát? Nem kell ennyire felfújni, csak megemlítettem!

- De még csak 16 vagyok, bármi történhet addig!

- Óó.. Szóval te mástól akarsz gyereket és nem tőlem? Aha, értem.. – Mondta idegesen.

- Nem erre értettem.

- Akkor mire?

- Zayn, nekem se tőled, se senkitől nem lehet gyerekem, mert meddő vagyok! – Mondtam és kiszakadt belőlem a sírás.